A leicesteri csoda nyomában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A sztárcsatár Jamie Vardy házi őrizetből járt gólt rúgni. Most a top gárdákat veri csapatával.

Énekes András
2016. 02. 16. 19:11

„Ha egy távoli, idegenbeli meccsünk volt, csak egy órát játszhattam, utána le kellett cserélni. Abban a reményben, hogy megnyerjük a meccset, gyorsan beugrottam a szüleim kocsijába, hogy időben hazaérjek” – idézte fel a center.

Vardy a nehézségek ellenére folytatta a pályafutását, és az alsóbb osztályú F.C. Halifax Town, illetve Fleetwood Town érintésével 2012 májusában 1 millió fontért került az akkor másodosztályú Leicester Cityhez. Első szezonja nem sikerült jól, mindössze 4 gólig jutott, egy évre rá viszont többek között az ő 16 góljával harcolták ki a feljutást a Premier League-be, és csapattársai megválasztották őt az év legjobb Leicester-játékosának. Idén Riyad Mahrezzel karöltve uralják a világ legkeményebb bajnokságának támadóstatisztikáit – a kanadai táblázat élén az algériai szélső áll 24 ponttal (14 gól és 10 gólpassz), őt pedig Vardy követi 22-vel (19 gól, 3 gólpassz).

Ez a szezon eddig egyértelműen a Leicester Cityről szól Angliában, és ugyan még játszanak többek között a Manchester Uniteddel és a Chelsea-vel is az utolsó fordulókban, ez az egyhetes pihenő még jól jöhet Ranieri fiainak, akik életük legnagyobb sikerének kapujában állnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.