Böde visszatért, és emberhátrányban nyert a Fradi

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Teljes fordulót rendeztek a magyar labdarúgó-bajnokság első osztályában.

MTI
2016. 02. 20. 17:04

A kilencedik helyezett diósgyőriek a hatodik – hazai pályán az ötödik – győzelmüket aratták, ezzel egy pontra felzárkóztak az éppen előttük álló Honvédra.

Diósgyőri VTK – Budapest Honvéd 2-1 (2-0)
Diósgyőr, 3000 néző, v.: Kassai
gólszerzők: Bacsa (17., 34.), illetve Kamber (69.)
sárga lap: Kovács G. (71.), Tamás (81.), Rados (88.), illetve Ignjatovic (23.), Szilágyi (28.), Ikenne-King (47.), Nagy G. (74.), Gazdag (76.)

Diósgyőri VTK: Rados – Okuka, Lipták, Kovács G., Nemes – Koman (Bognár, 94.), Egerszegi, Elek – Bacsa, Novothny (Griffiths, 59.), Barczi (Tamás, 70.)

Budapest Honvéd: Horváth A. – Botka (Gazdag, 64.), Bobál D., Ignjatovic (Prosser, a szünetben), Lovric – Szilágyi (Ikenne-King, a szünetben), Hidi, Nagy G., Kamber – Vernes, Eppel

Nagy lendülettel kezdett a hazai együttes, tíz perc elteltével mégis hátrányba került. A Békéscsaba egy remekül végigvitt támadás végén szerezte meg a vezetést, de ezután saját tizenhatosán belülre szorult. A Videoton nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, amely Vaskó öngólja révén sikerült is, alig tíz perccel a bekapott gól után. A szünetig a hazai csapat maradt aktívabb, de a vezetést nem tudta megszerezni.

A fordulást követően a csabaiak örülhettek ismét, azonban korán tették, a játékvezető ugyanis érvénytelenítette az 50. percben esett gólt, amelynél egy vendégszöglet után az egyik hazai futballistáról pattant a labda a kapuba. A folytatásban fölényben maradt a Videoton, kétszer is hatalmas esélye nyílt a gólszerzésre, de előbb Nego, majd Tischler hibázott ziccerben. A hajrában tovább rohamoztak a hazaiak, de nem jártak sikerrel, így a Békéscsaba egy ponttal távozott Felcsútról.

A csabaiak két vesztes meccs után szereztek újra pontot, míg a stadionjuk felújítása miatt most első alkalommal Felcsúton futballozó székesfehérváriak egymás után a második találkozójukon maradtak nyeretlenek.

Videoton FC – Békéscsaba 1912 Előre 1-1 (1-1)
Felcsút, 1763 néző, v.: Szilasi
gólszerzők: Vaskó (19., öngól), illetve Laczkó (10.)
kiállítva: Laczkó (94.)
sárga lap: Juhász (24.), Pátkai (83.), illetve Piermayr (14.), Damjanovic (64.), Calvente (80.)

Videoton: Danilovic – Szolnoki, Juhász, Lang, Fejes – Oliveira (Nego, 67.), Pölöskei, Pátkai, Rudolf (Sejben, 76.) – Feczesin, Tischler (Vinícius, 83.)

Békéscsaba: Poleksic – Piermayr, Pilán (Eccleston, 61.), Vaskó, Damjanovic, Guaru – Calvente (Birtalan, 80.), Spitzmüller, Takács P. – Laczkó, Punosevac (Hudák, 85.)

Az angyalföldiek aktívabbak, kezdeményezőbbek voltak az első félidő elején, ezért a szombathelyiek válogatott kapusának, Király Gábornak több alkalommal is védenie kellett. A folytatásban a Haladás irányított, és több ígéretes lehetőséget is kialakított, ám ezek közül egyet sem tudott értékesíteni.

A szünet után Jagodics Márk öt perc alatt két sárga lapot kapott, ezért a Vasas emberelőnybe került, és ismét magához ragadta az irányítást. Bár akcióból ezt követően sem sikerült betalálnia, a hajrában Jánvári hátulról felrúgta Ferenczi Istvánt, aki büntetőből megszerezte a győztes találatot.

Az idény eleje óta az angyalföldiek pályaedzőjeként tevékenykedő Ferenczi István két perccel a gólja előtt állt be csereként, és ez volt az első mérkőzése a mostani szezonban. Az NB I-ben legutóbb 2011 novemberében lépett pályára.

Vasas FC – Szombathelyi Swietelsky-Haladás 1-0 (0-0)
Illovszky Rudolf Stadion, 2000 néző, v.: Németh Á.
gólszerző: Ferenczi I. (82., 11-esből)
sárga lap: Vida (37.), Preklet (67.), Pavlov (79.), illetve Williams (47.), Jagodics M. (50.), Halmosi (85.)
kiállítva: Jagodics M. (54.)

Vasas: Nagy G. – Preklet, Korcsmár, Debreceni, Hangya (Ristevski, 22.) – Vida, Czvitkovics, Berecz (Pavlov, 71.) – Ádám M. (Ferenczi I., 80.), Müller, Remili

Haladás: Király – Angyal, S. Wils, Jagodics M., Bosnjak – Németh M. (Medgyes, 71.), T. Wils, Kovács L. – Gaál (Ugrai, 76.), Williams (Jánvári, 56.), Halmosi

A vendégek kezdték aktívabban a találkozót, de a Debrecen szűk negyedórát követően átvette az irányítást, majd Ibrahima Sidibe büntetőjével – amelyet Szakály Péter harcolt ki – megszerezte a vezetést. A paksiak csak nehezen jutottak el a hazai kapuig, amikor pedig ez sikerült nekik, rossz megoldásokat választottak. A vendéglátók nem sokkal a szünet előtt megduplázták előnyüket, Holman Dávid találatához a zöld-fehérek védelmének hathatós segítségére is szükség volt.

A fordulást követően a Debrecen magabiztosan őrizte előnyét, a Paks próbálkozott, de támadójátékából hiányzott a kreativitás, így nem volt esélye a pontszerzésre a Nagyerdei Stadionban. A sorozatban harmadik sikerüket arató hajdúságiak feljöttek a tabella harmadik helyére, mivel a Haladás kikapott ebben körben.

A vendégeknek ez volt az első tavaszi bajnoki meccsük, ugyanis múlt héten egy bakteriális fertőzés miatt – amely a klub két dolgozóját érintette – elhalasztották a mérkőzésüket.

DVSC-Teva – Paksi FC 2-0 (2-0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 2518 néző, v.: Iványi
gólszerzők: Sidibe (21., 11-esből), Holman (44.)
sárga lap: Lázár P. (37.), Jovanovic (71.), illetve Papp K. (11.), Szakály D. (85.)

DVSC-TEVA: Radosevic – Lázár P. (Varga J., 73.), Brkovic, Mészáros, Korhut – Bódi (Tisza, 83.), Jovanovic, Holman, Szakály P. – Horváth Zs., Sidibe (Coulibaly, 64.)

Paksi FC: Molnár P. – Kulcsár D., Gévay, Lenzsér, Szabó J. – Koltai, Bertus (Kővári, 75.), Kecskés (Balázs Zs., 65.), Papp K., Bartha – Hahn (Szakály D., 65.)

Az újpestiek elég hamar vezetést szereztek, ennek ellenére az első félórában inkább a küzdelem dominált, az izgalmak elmaradtak, a kapuk csak elvétve forogtak veszélyben. A játékrész utolsó tizenöt percére aztán felpörgött a játék, előbb az MTK hagyott ki egy helyzetet, majd az Újpestnél Lencse tévesztett célt ziccerben, végül a szünet előtt Torghelle már nem hibázott, így 1-1-gyel vonulhattak öltözőbe a csapatok.

A folytatásban ismét sok hibával futballoztak a játékosok, egyenlő erők küzdelme zajlott a pályán, egyik fél sem tudta rákényszeríteni az akaratát a másikra. Az eredmény már nem változott, igazságos döntetlennel zárult a meccs.

A második helyen álló lila-fehérek ugyan immár kilenc bajnoki óta veretlenek, mostani pontvesztésük miatt ősi riválisuk, a Ferencváros húsz pontra növelte az előnyét a tabella élén.

Nebojsa Vignjevic, az Újpest vezetőedzője eltiltása miatt csak a lelátóról nézhette a szombati találkozót.

Újpest FC – MTK Budapest 1-1 (1-1)
Szusza Ferenc Stadion, 3000 néző, v.: Vad II.
gólszerzők: Andric (8.), illetve Torghelle (45.)
sárga lap: Nagy T. (80.), illetve Strestík (59.), Kanta (70.), Torghelle (87.), Vass Á. (91.)

Újpest FC: Balajcza – Nagy T., Kálnoki Kis, Litauszki, Mohl – Hazard (Cseke, 85.), Windecker, Bardhi (Angelov, 72.), Balogh B., Andric – Lencse

MTK Budapest: Hegedüs – Bese, Poór, Grgic, Vadnai (Baki, 83.) – Strestík (Ramos, 65.), Vass Á., Kanta, Thiam, Gera D. – Torghelle (Nikac, 94.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.