Nehéz ellenfél vár a futsalválogatottra

Az első mérkőzést március 20. és 23. között rendezik Magyarországon.

MTI
2016. 02. 12. 15:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sorsolást pénteken, a Belgrádban zajló Európa-bajnokság helyszínén bonyolították le. A magyar csapat a decemberi, hazai rendezésű selejtezőtornán a második helyen végzett az ukránok mögött, így az már a sorsolás előtt biztos volt, hogy valamelyik csoportelső vár rá tavasszal.

Az első mérkőzést március 20. és 23. között rendezik Magyarországon, a visszavágót április 10. és 13. között játsszák le Olaszországban. Az olaszok a most zajló Eb csoportkörében címvédőként 7–0-ra verték a cseheket, 3–0-ra az azerieket, a negyeddöntőben aztán váratlan, 5–2-es vereséget szenvedtek a kazahoktól.

„Az egyik legerősebb ellenfelet kaptunk, ugyanis az Eb-csoportmeccseken az olaszok még gólt sem kaptak, majd a legjobb nyolc között a kazahok ellen balszerencsés körülmények között estek ki. Az a célunk, hogy minél szorosabb meccset játsszunk velük. A kazah vagy azeri válogatottat szívesebben kaptam volna, de természetesen ott sem mi lettünk volna az esélyesek” – mondta Trencsényi János, a válogatott csapatkapitánya a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapjának.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.