Utolsó pillanatban nyert Felcsúton a Vidi

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Fradi viszont kikapott Kispesten, míg az Újpest ikszelt a DVSC-vel.

MTI
2016. 02. 27. 16:51

A szünet után sem változott jelentősen a játék képe, az MTK-nak több esélye adódott a vezetés megszerzésére, de mivel a támadásai egysíkúak voltak – szinte kizárólag Torghellét igyekeztek megjátszani –, az újonc csabaiak masszív védekezéssel semlegesíteni tudták ezeket.

A Szombathelyi Haladás hosszabbításban szerzett góllal 2–1-re legyőzte a vendég Diósgyőri VTK-t. A zöld-fehéreknek ez volt az első hazai meccsük Sopronban, ahova saját stadionjuk újjáépítése miatt ideiglenesen kellett költözniük.

Elég eseménytelenül telt el az első félidő jelentős része. Kizárólag a játékrész közepén volt egy rövid időszak, amikor a gyors gólváltás hatására élénkebb volt a tempó, de összességében egyik csapat sem tudta ráerőltetni az akaratát az ellenfélre.

A folytatásban sem lett élvezetesebb a találkozó, többnyire unalmas mezőnyjátékkal telt az idő, a kapuk szinte egyáltalán nem forogtak veszélyben. A hajrára valamelyest fokozódott az iram, mindkét gárda előtt adódtak lehetőségek, amelyek közül a Haladás használt ki egyet némi szerencsével, így egy megpattanó labdának köszönhetően első Sopronban rendezett hazai meccsén nyerni tudott.

A Paks hazai pályán legyőzte a Vasast szombaton, ezzel megszakította öt mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatát. Az első percekben többet volt a labda a Vasasnál, de a hazaiak az idő előrehaladtával fokozatosan átvették az irányítást, s a félidő utolsó negyedórájában egyértelműen fölénybe kerültek. A Paks közvetlenül a szünet előtt megszerezte a vezetést, sőt, a fordulás után bő tíz perccel megduplázta előnyét.

A folytatásban sem változott a játék képe, az angyalföldiek nem tudtak mit kezdeni a tolnaiakkal, akik a hajrá kezdetén még egyszer betaláltak, s így magabiztos győzelemmel, megérdemelten tartották otthon a három pontot.

Az idén eddig nyeretlen Budapest Honvéd győzött az éllovas Ferencváros ellen a Bozsik Stadionban. A szombat esti volt a két csapat történetének 198. összecsapása, az örökmérleg a vereséggel együtt is komoly FTC-fölényt mutat, ugyanis 108 zöld-fehér győzelem mellett 31 döntetlen és 59 Honvéd-siker született.

Megérdemelten szerzett vezetést Baráth Botond szép távoli lövésével a Honvéd az első félidő hajrájában, mert addig is sok helyzetet dolgozott ki és jobban játszott ellenfelénél. Dibusznak többször kellett védenie, míg a Ferencváros nem igazán találta a ritmust.

Thomas Doll két cserével igyekezett frissíteni csapatán, de a Honvéd a második félidő elején egy ellentámadásból növelte előnyét. Az FTC bár próbálkozott, gyakorlatilag a mérkőzés végéig veszélytelen volt a Honvéd kapujára. Lamah szépítése után azonban izgalmasan alakult a maradék pár perc, de az eredmény már nem változott, ráadásul Dilavert kiállította a játékvezető második sárgája miatt.

Puskás Akadémia FC–Videoton FC 0–1 (0–0)
Újpest FC–DVSC-TEVA 1–1 (0–1)
MTK Budapest–Békéscsaba 1912 Előre 0–0
Szombathelyi Swietelsky-Haladás–Diósgyőri VTK 2–1 (1–1)
Paksi FC–Vasas 3–0 (1–0)
Budapest Honvéd–Ferencváros 2-1 (1-0)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.