A FIFA elnökének nagyon nem tetszik, ami Katarban zajlik

Az építkezésein dolgozók munkakörülményeinek javítását sürgette Gianni Infantino.

MTI
2016. 04. 22. 18:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A februárban megválasztott Infantino kétnapos katari látogatása során bejelentette egy speciális munkacsoport létrehozásának tervét. A testületnek figyelemmel kell majd kísérnie az előkészületeket, mert – mint az elnök elmondta – még mindig sok kihívással kell megküzdeniük a közel-keleti országban. Az Amnesty International három héttel ezelőtt nyilvánosságra hozott, részletes jelentésében visszaélésekről számolt be a világbajnokság munkálataival kapcsolatban. A nemzetközi szervezet 132 munkás foglalkoztatásának dokumentációját vizsgálta, és megállapította, hogy a Nepálból és Indiából érkező emberek esetében toborzási díjat vonnak le, ráadásul nyomorúságos körülmények között szállásolják el őket.

„Tanúsíthatom a szervezők komoly erőfeszítéseit, de azt akarom, hogy ezek a gyakorlatban is jelenjenek meg. Természetesen nem fogunk ülni és csak várni. A FIFA fokozni fogja a munkálatok felügyeletét annak érdekében, hogy biztosítsák az építkezéseken dolgozók jogainak védelmét” – jelentette ki Infantino. Hasszan al-Tavadi, a katari szervezőbizottság főtitkára kijelentette: azon dolgoznak, hogy csökkentsék a visszaéléseket, amelyek az egész világon jellemzik az építőipart.

Infantinóra egy ideje több emberi jogi csoport igyekszik nyomást gyakorolni a katari foglalkoztatási szisztéma anomáliái miatt. Az úgynevezett kafala-rendszer rendkívüli jogokkal ruházza fel a vendégmunkásokat alkalmazó cégeket, az alkalmazottakat gyakorlatilag teljes mértékben kiszolgáltatottá téve. A munkaadók megtehetik, és meg is teszik számos esetben, hogy elveszik munkásaik útlevelét, önkényesen túlóráztatják őket, vissza tudják tartani a fizetéseket, s a távozni akarók munkahelyváltását is képesek meggátolni.

A FIFA elnöke ismertette Hamad bin Dzsászim ász-Száni miniszterelnök intézkedéseit, aki utasította a hatóságokat, hogy biztosítsák a tisztességes munkakörülményeket. Bár a svájci főügyészség nyomozást indított a 2018-as oroszországi és a 2022-es katari világbajnokság helyszínkijelölése kapcsán, Infantino elmondta, nem vetődött fel, hogy a tornákat máshol tartják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.