Bognár György a Puskás szakmai igazgatója

A szakember kezébe kerülnek majd az átigazolással kapcsolatos döntések is.

MNO
2016. 05. 17. 14:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Először a Nemzeti Sport szellőztette meg a hírt, miszerint Bognár György lehet a Puskás Akadémia szakmai igazgatója. Később a klub hivatalos oldalán erősítette meg az értesüléseket. Ennek értelmében a korábban Csákváron dolgozó szakember dönt majd átigazolási ügyekben is.

„Számomra is kihívást jelent a feladat, így örömmel vállaltam a felkérést. Vissza kell jutni a csapattal az élvonalba. A feltételek adottak Felcsúton ahhoz, hogy ezt a feladatot abszolváljuk, a keret pár fiatal magyar játékossal kiegészítve és egy kevés kozmetikázással azt gondolom, hogy alkalmas a feljutásra. A Csákvárral még három mérkőzésünk hátravan a szezonból, értelemszerűen korrektül és tisztességesen befejezem a munkámat ott, mielőtt Felcsútra teszem át a székhelyemet. Mivel a felelősség az enyém lesz, ezért én határozom meg a jövőben a szakmai munkát. Ebbe beletartozik a játékos igazolás, a napi munka és a meccsek is. Mondanom sem kell, nem lesz könnyű a dolgunk, hiszen 4-5 csapat is arra fog pályázni, hogy visszajusson az NB I-be, de ismétlem magam, a Puskásnak olyan szakmai háttere és játékosállománya van, amellyel reális célnak tartom a feljutást az első évben“ – nyilatkozott a puskasakademia.hu-nak Bognár György.

Mint ismert, a felcsúti együttes kiesett az élvonalból, de a tervek szerint egy év NB II-es szereplés után, fiatalokkal a soraikban egyből vissza is térnének. A csapat vezetőedzője marad az a Szijjártó István, aki az utolsó fordulókban dirigálta a gárdát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.