Jakabfi: Itthon sokan lenézik a női futballt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A játékos tudatosan építi a karrierjét, ezért 2009-es klubváltását követően gyorsan megtanult németül.

MTI
2016. 05. 31. 9:31

A Német Kupa idei döntőjét május 21-én az ő két góljával nyerték meg 2-1-re a Sand együttese ellen, és a csütörtöki Bajnokok Ligája-fináléban is kezdőként lépett pályára, de a Wolfsburg 1-1-es rendes játékidő után tizenegyesekkel veszített a francia Olympique Lyonnal szemben. „A női foci is mindinkább üzletté válik. Az a szomorú valóság, hogy ha sérült vagy, senki nem vagy. Bár ez némileg érthető, hiszen arra kell alapozni, aki játszani tud, másképp nem működne a profi világ” – mondta a sérülésével kapcsolatos tapasztalatairól.

Hangsúlyozta, hogy tudatosan építi a karrierjét, ezért 2009-es klubváltását követően gyorsan megtanult németül, már azon a nyelven is gondolkodik, sőt rendszerint kijavítja csapattársai nyelvtani hibáit az öltözőben. Mint elmondta, eleinte honvágya volt, de két éve már Wolfsburgban érzi otthon magát, a társai is németként tekintenek rá, letelepedett az országban, a visszavonulása után sem tervezi a hazatérést.

Az élsport mellett dolgozik, a klub férfilabdarúgó-szakosztályában tevékenykedik pénzügyi munkakörben. „Egy rossz meccs után lehangoló lenne, ha nem foglalná le a gondolataimat valami. A munkahelyemen elvárások vannak, így el tudom felejteni a labdarúgással kapcsolatos gondokat. Nagyon fontos, hogy elszigetelődjek a sportágtól a szabadidőmben, ezért nem is nézek futballmérkőzéseket a tévében” – mesélte.

A jelenlegi szerződése 2018-ig szól, de mint mondta, akkor sem igazolna a Bayern Münchenbe – amely a nőknél is a Bundesliga bajnoka lett idén –, ha hívnák. A következő idényben az elsődleges céljuk a bajnoki cím, a második pedig a BL-elsőség visszaszerzése lesz.

Kifejtette: jól esik neki, hogy a szurkolók és az újságírók többször is Puskás Ferenchez hasonlítják. Egyrészt azért, mert ez az összevetés nagyon ritka, pláne női futballisták esetében, másrészt pedig azért, mert Magyarországon sokan lenézik a női szakágat. A két ország labdarúgása között az anyagi lehetőségekben, a médiaháttérben és a népszerűségben látja a legnagyobb különbséget.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.