Mekkora pofonra vár még a Fradi?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Két év, két koki, két kis balkáni csapattól. Pedig minden racionális érv a zöld-fehérek mellett szólt.

Havasi Zsolt
2016. 07. 21. 17:47

– Nem kellene-e újragondolnia az egyesületnek a szurkolókkal szembeni hozzáállását?

– Miért költ a magyar állam egy olyan csapatra, amely még egy albán vagy egy bosnyák csapatot sem képes oda-vissza megverni?

Az, hogy a FTC leül-e tárgyalni a vénaszkenner miatt a stadionon kívül maradó szurkolókkal vagy sem, a klub belügyeihez tartozik, egyébként nemrég leültek, nem született megállapodás. Az mindenesetre intő jel, hogy több jelenlegi és egykori Fradi-játékos is jelezte már, hogy hiányoznak a lelátóról a drukkerek, azok, akik komoly hangerővel tudják biztatni a csapatot. A tegnapi 8756-os nézőszám a 21 ezer férőhelyes stadionban hazai viszonylatban nem hangzik rosszul, de azért jól mutatja, hogy valami nincs rendjén.

A Fradi nemzetközi porondon mutatott bukdácsolását racionális érvekkel nehéz magyarázni, az éves költségvetésüket tekintve például simán verték az őket kiejtő riválisaikat. Igaz ugyan, hogy a Ferencváros labdarúgócsapatának büdzséje a maga közel 3 milliárd forintjával európai szinten alacsonynak számít, ám magyar vonatkozásban ez az összeg kiemelkedő. A Partizani Tirana és a Zeljeznicar ennek töredékéből gazdálkodik.

A hab a tortán az FTC-hez érkező állami támogatás. Az Mfor tavalyi elemző cikkében arra világít rá, hogy 2014-ben az egész klub összesen 2,79 milliárd forintnyi támogatásból gazdálkodhatott. Ebből 1,369 milliárd még az Emberi Erőforrások Minisztériumától 2013-ban kapott összeg, amihez a minisztériumtól még két éve érkezett 910 millió forint. A teljes összegből Orosz Pál elmondása szerint a Labdarúgó Zrt. nagyságrendileg 9-10 millió eurót visz el.

Az összeg 2015-ben nagyságrendileg nem nagyon változott. A tavalyi évben is 1 milliárd forintot meghaladó támogatás segítette az FTC működését, amely összességében 4 milliárdból gazdálkodott.

„A mostani költségvetésből (azaz a 3 milliárd körüli összegből) is oda lehet kerülni, de még egyszer mondom, szerencse kell hozzá mindenféleképpen. De ahhoz, hogy az egy tendencia legyen, hogy a Ferencváros stabilnak mondható résztvevője legyen nemzetközi csoportköröknek, leginkább az EL-re gondolok, hiszen a BL a nagyfiúk játéka, és ritkán lehet odakerülni, ahhoz én úgy gondolom, hogy a mostani költségvetésünk kétszerese kell„ – nyilatkozta a Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója idén májusban.

Szavaiból arra lehet következtetni, hogy Orosz legalább tanult valamennyit a bosnyákok elleni kiesésből, és a BL-főtábla helyett idén az EL-t célozta, de ez sem jött össze.

A biztos anyagi háttér megteremtése mellett az Üllői úton a szakmai munkát is igyekeztek nyugati mintára átszervezni. 2013 telén szerződtették vezetőedzőnek a Hamburg korábbi játékosát, Thomas Dollt. A német szakember – aki nemrég 2019-ig hosszabbított – idáig két Magyar Kupát, egy Ligakupát, két Szuperkupát, egy bajnoki arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett. A sportsikerek mellett a klub pár hónapja üzleti és szakmai együttműködésről állapodott meg a Borussia Dortmund együttesével. Ez több területet is érint, így például az utánpótlást, de az átigazolásokat is.

A német szakember jó három éve, még az első sajtótájékoztatóján stílusos futballt és karakteres játékot ígért. Azt mondta, már az ellenfél térfelén labdát kell szerezni, és nagyon fontosnak nevezte a csapategységet. Ez az agresszív és gyors futball magyar szinten az előző szezonban ért be igazán, amikor 21 pontos különbséggel nyerték meg a bajnokságot.

A nyomasztó hazai fölény nemzetközi színtéren már egyáltalán nem volt jellemző. Ugyan Doll irányítása alatt 2014 nyarán a horvát Rijekával szemben megvívott Európa Liga-selejtezőknek nem a magyar csapat volt az esélyese, ám a Zeljeznicar és a Partizani ellen már nem lehetett kifogás. Mégis mindkét esetben kiesés lett a párharc vége.

A Partizani Tirana ellen pályára lépő csapatban öt magyar (Dibusz, Gera, Pintér, Lovrencsics, Böde), egy szlovák (Seszták) és egy Copa Americát megjárt ecuadori (Ramírez) válogatott játékos rohangált a gyepen, míg az ellenfélnél csak a kapus, Hoxha vett részt a nemrég véget ért kontinenstornán. Mégsem tudta kihasználni az egyéni tudásbeli fölényt a Ferencváros. A szakmai stáb ezúttal csak asszisztálni tudott a gyenge játékhoz. Az, hogy ők mennyire vették komolyan az albán ellenfelet, jól szimbolizálja Dibusz Dénes meccs utáni nyilatkozata, melyben a Fradi-hálóőr kifejti, kapusedzője több ellenfélről is elmondta, hová rúgja a tizenegyest, de csak egyik vállalt büntetőt. Hozzátette: a Fradi nem is készült tizenegyesekre.

És ha ehhez azt is hozzávesszük, hogy az albán csapat keretének értéke 6,28 millió euró a Fradi 12 milliójával szemben, még kellemetlenebb a kiesés. Ráadásul a búcsú majdnem 130 millió forintos kiesést is jelent, ennyit kaptak volna a IX. kerületiek, ha bejutnak a 3. fordulóba.

„Mondtam a játékosoknak, ha én vagyok az oka, hogy ma ilyen rosszul játszottunk, akkor nagyon szívesen összecsomagolok és hazarepülök. Ez elfogadhatatlan és felfoghatatlan, csalódott vagyok. A pályán hiányzott a tűz, a lendület, nem taktikai problémák voltak” – mondta Doll a Partizani Tirana elleni meccs után.

A vezetőedző tehát már kiteregette a kártyáit, most a vezetőségen a sor. A szurkolók ugyanis egyre nehezebben viselik, hogy a hazai porondon taroló klub képtelen maradandót alkotni az európai kupákban. Annak ellenére, hogy a csapat mögött pénzes szponzorok sora áll, és öntik az állami milliárdokat a csapatba. A gyenge nemzetközi szereplés mögött sokkal inkább az állhat, hogy ez a Fradi stadionja egyharmadát is alig tudja megtölteni szurkolókkal, hiába rendeznek BL-meccset, játékosai pedig motiválatlanul, szív nélkül játszottak az albán második ellen (is). Arról nem is beszélve, hogy több elemző már korábban kifejtette: védekezni szinte már minden csapat megtanult, a modern futballban előrelépni csak akkor lehet, ha a támadójáték nemzetközi trendjeit is adoptálja, aki győzni akar.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.