Platini továbbra is kap pénzt az UEFA-tól?

A Frankfurter Allgemeine Zeitung állítja, a szövetség közvetve megerősítette az információt.

MTI
2016. 09. 19. 19:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A napilap keddi számában megjelenő cikk szerint a francia Platini jelentős összegű végkielégítést és nyugdíjat kap. Az újság állítja, az UEFA közvetve megerősítette az információt, a szövetség szóvivője viszont a DPA német hírügynökség érdeklődésére kijelentette, hogy Platini nem kap pénzt az UEFA-tól.

A szervezet közleménye ugyanakkor megjegyzi, hogy jogi szakértőik, valamint az új kompenzációs bizottság tagjainak tanácsára a végrehajtó bizottság tárgyalni fog Platini esetleges javadalmazásáról.

A nemzetközi szövetség (FIFA) etikai bizottsága decemberben az alelnök Michel Platinit összeférhetetlenség és hűtlen kezelés miatt eltiltotta a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől. A sportvezető májusban – miután a nemzetközi Sportdöntőbíróság nem mentette fel, hanem csak hatról négy évre csökkentette eltiltását – szóban lemondott UEFA-elnöki posztjáról, ezt a múlt heti, athéni kongresszuson hivatalosan is megtette. Az új elnök a szlovén Aleksander Ceferin lett.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.