Bogdán Ádám, a Liverpool magyar válogatott kapusa – aki jelenleg a másodosztályú Wigan Athleticben játszik kölcsönben – tavaly október végén a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta: Rodgers kirúgásán „mindenki megdöbbent, aztán megtudtuk, hogy Jürgen Klopp érkezik a helyére, és felülkerekedett bennünk a kíváncsiság és az izgalom”. Kloppal öröm együtt dolgozni szerinte, aki jóval szenvedélyesebb, mint elődje volt.
Kele János szerint Klopp egy évvel ezelőtti kinevezése még el is késett, mert olyan kerettel kellett sorozatterhelés alatt dolgoznia, amely nem volt testhezálló számára. Mégis, közepesen tisztességes szezont tudott produkálni a csapattal, a Ligakupában és az Európa Ligában is döntőt játszott – ám mindkettőt elbukta.
„Amiért szerződtették, azt egyelőre hozza”
– véli Kele, aki szerint nagy fegyvertény, hogy Klopp a szezon közepén verte át a csapaton a komplett filozófiaváltást, és beléjük nevelte a nevéhez fűződő stílust, a nyomásgyakorlásra alapuló gegenpressinget.
„Az EL-menetelés [ ] megmutatta, hogy a Liverpool karakteres csapattá vált, a meccseik alatt tisztán látszottak Klopp elképzelései a játékról. Azt ugyanakkor a döntő is egyértelművé tette, hogy fizikailag a keret egy része nem képes teljesíteni az elvártakat” – véli a blogger. Úgy gondolja, hogy ennek nyomai a mostani szezonban is látszanak: a Liverpool első félidős csapatként arra hajt, hogy már ekkor eldöntse a meccset Kele János szerint. Ám a csapat minden tekintetben fejlődött, ők birtokolják átlagban a legtöbbet a ligában, ők futják átlagban a legtöbbet, ők lövik a legtöbb gólt és ők szerelnek a legtöbbet, mióta Klopp befutott – sorolta Kele János. A védelem is kezd helyrerázódni, „amiben viszont brutálisan jók, az a helyzetkialakítás: Klopp gegenpresszingje kiválóan működik, főleg a nagy rangadókon, a kezdeményezni akaró ellenfelek ellen” – jelentette ki mc_deere. Szerinte magasan szereznek labdát, „jól csapdázzák az ellenfél védelmét és középpályásait”, így képesek kevés passzal, viszont óriási tempóval az ellenfél kapuja elé jutni. „Élmény nézni őket, tényleg” – mondta ezt az egyébként a Manchester Unitedért szorító blogger.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!