Jó sok idő, konkrétan 27 év telt el 1989. április 15-e óta, amikor a sheffieldi Hillsborough stadionban az FA-kupa elődöntőjében, a Liverpool és a Nottingham Forest csatáján tömegkatasztrófa történt. Kilencvenhat Liverpool-szurkoló halt meg, és mintegy hétszázan megsérültek. A tragédia nyomán megváltozott a világ futballja: előbb Angliában, majd más fejlett futballországokban is felszámolták az állóhelyeket. A Liverpool szurkolóinak hibáztatása nyomán kialakult visszás helyzetet viszont csak mostanra sikerült felszámolni. A tragédiát követően ugyanis a hatalom nem abban volt érdekelt, hogy segítsen a családokon – éppen ellenkezőleg. A konzervatív Margaret Thatcher gazdaságot megmentő intézkedései nyomán széthullott brit társadalom munkanélkülijeinek százezrei vezették le frusztrációjukat huliganizmus formájában. Thatcher és a brit rendőrség azonban nem az okok felszámolásával, hanem tüneti kezeléssel viszonyult a jelenséghez. A futballszurkolókat potenciális veszélyforrásnak tekintették, a démonizáló gépezet pedig beindult, és ebben komoly szerepe volt az ausztrál médiamágnás, Rupert Murdoch sajtóbirodalmának. Zászlóshajója, a The Sun című bulvárlap a Hillsborough-tragédiát követően élen járt a Liverpool szurkolóinak hibáztatásában. Írtak például ittas drukkerekről, akik levizelték a rendőröket. Nos, egy független vizsgálóbizottság, a Hillsborough Independent Panel 2013-as jelentése óta már tudjuk, hogy a Sun hazudott. Kiderült az is, hogy a rendőrség szintén beszállt a thatcheri ultraellenes propagandaháborúba: tanúvallomásokat hamisított, és hamis információkat juttatott el a sajtóhoz, amely végül a szurkolókra hárította 96 ember halálának felelősségét.
Futballberkekben az események ismert és elismert értelmezése volt, hogy valójában nem a drukkerek tehettek a tömegkatasztrófáról (ezt jelzi, hogy Thatcher halálakor az angol labdarúgó-szövetség nem kötelezte a klubokat arra, hogy gyászszünetet tartsanak, pedig közjogi méltóságok halálakor ez elő szokott fordulni). Sejthette ezt az akkori belügyminiszter, Douglas Hurd is, aki egy évvel a tragédiát követően ki akarta vizsgáltatni az ügyet, mert aggódott a rendőrséget ért kritikák miatt. Ám Thatcher felülbírálta Hurdöt, ezért csak évtizedekkel később derülhetett ki az igazság. Eközben eltelt negyedszázad, mialatt a Sunt nem lehetett eladni Liverpoolban. (A Murdoch-birodalom egyébként továbbra sem enged: minden nagyobb újság címlapon hozta Nagy-Britanniában a keddi ítéletet, kivéve az ausztrál médiamágnás lapjait: a The Sun és a The Times még apró betűvel sem tett említést a hírről.) Liverpoolban azóta minden év áprilisa a megemlékezésről szól. A tragédia és a Justice for the 96 (Igazságot a kilencvenhatoknak!) jelmondat összekovácsolta a várost, amelynek két futballcsapata, a Liverpool és az Everton korábbi ősellenségből békésen rivalizáló testvérpárrá vált. Az előbbi csapat két legendája személyesen is érintett volt: Kenny Dalglish játékos-pályafutásának lezárultával edzőként nézte végig az eseményt, amelynek során elhunyt az utóbbi évtizedek legjobb liverpooli labdarúgójának, Steven Gerrardnak az unokaöccse.
Thatcher ugyan részvétnyilvánító levelet küldött az érintett családoknak, de sosem kért bocsánatot a stigmatizált szurkolóktól. 2013-ban, a halála után viszont lehetőség nyílt arra, hogy fény derüljön az igazságra a Hillsborough-tragédia ügyében. Az igazság pedig az, hogy nem a drukkerek felelősek 96 társuk haláláért, hanem a rendezők és a rendőrök; a szurkolók gondatlanságból elkövetett emberölés áldozatai lettek. A huliganizmustól való félelem nyomán hozott biztonsági intézkedések egyikeként ugyanis acélhálót húztak a játéktér köré a nyolcvanas években. Két szektor már a kezdés előtt megtelt, ám a lassú beengedés miatt tumultus alakult ki a kapuknál. Egyre többen próbáltak benyomakodni a stadionba, a bejutás megkönnyítése érdekében pedig a rendőrök kinyitottak egy olyan bejáratot, amely a már megtelt két szektor felé vezetett. Az újonnan érkező mintegy kétezer ember nekinyomta az acélhálónak a már bent lévőket – ez vezetett a tragédiához. A rendőrök az ítéletet követően bocsánatot kértek, Dél-Yorkshire rendőrfőnökét pedig felfüggesztették.
96 ember halt meg, közülük 81-en harminc évnél fiatalabbak voltak. Az utolsó áldozat négyévi kómát követően hunyt el 1993 márciusában. Az áldozatok családjának 27 évet kellett várnia arra, hogy szeretteik halálának körülményeit tisztázzák. Nem csoda, hogy az ítéletet követően az áldozatok rokonai összekapaszkodva énekelték a klubhimnuszt, a You’ll Never Walk Alone-t. Sosem jársz egyedül – mondja a dal, és ez a világ futballdrukkereire is igaz. A végsőkig kitartó hozzátartozók, akik mögött minden futballszerető felsorakozott, több mint két és fél évtizedig küzdöttek, míg végül siker koronázta erőfeszítéseiket: igazságot szolgáltattak a kilencvenhatoknak.
