Következő mérkőzések
Lengyelország
15:002024. június 16.
Hollandia
Szlovénia
18:002024. június 16.
Dánia

A magunk lejtőjén

A csalás sosem csak annyi, hogy felénk lejt a pálya. Amikor visszaélünk az erőfölényünkkel, mi is csúszni kezdünk.

Koncz Tamás
2018. 04. 10. 13:55
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem volt atombomba, sőt a választás előtti hírdömpingben egy petárda erejével is alig pukkant a Kövér László szavairól nyilvánosságra hozott hangfelvétel, amelyen a parlament ősfideszes elnöke nyíltan elismeri: 2014-ben, a vonatkozó törvény újraírása során bűvészkedtek a választókörzetekkel. Mert az a jó, ha az ellenzék egyáltalán nem rúg labdába.

A sajtó malmai megforgatták kicsit a hírt – hűha, Kövér elismerte a nyilvánvalót, hogy ezen a téren is a Fidesznek lejt a pálya –, aztán azonmód eldobták a történetet, hogy újabb őrölnivalót keressenek.

Pedig annak a hangfelvételnek nagyobb jelentősége és súlya volt a tizenöt perces vagy egynapos hírértéknél. Többet jelentett az adott manipuláció beismerésénél. Lényegében ott volt benne az erkölcs nyíltan vállalt feladása. Egy legalább szavakban keresztény-polgári párt vezető politikusa vallotta be, hogy csaltak. De hát miért ne? A szocik is ezt csinálták annak idején.

Kövér László talán maga sem értette, hogy beismerésével önmaga és pártja felett mond ítéletet. Hogy

a csalás sosem csak annyi, hogy felénk lejt a pálya. Abban a pillanatban, hogy visszaélünk az erőfölényünkkel, mi is csúszni kezdünk. Relativizálunk, méricskélünk: ennyit előttünk is trükköztek, ekkorát hazudni még belefér. Aztán az ember még több, még nagyobb (ön)hazugságokkal békül meg, ahogy száguld lefelé.

Ez történt a Fidesszel. A 2010-ben ölükbe hullott, első kétharmados felhatalmazásuk morálisan úgy mérgezte meg őket, ahogy hordozóit a Hatalom Gyűrűje J. R. R. Tolkien világában. A mérgezést pedig az évek alatt továbbadták az országnak, terjesztették városról városra, faluról falura.

A 2015-ös menekültválság óta láthatjuk igazán, hogyan szélesedett sztráda méretűvé a morális csúszda. Az állam területén átrohanó félmillió menekült és bevándorló összesen nem okozhatott tizedannyi kárt az országnak, amennyit a kormánypárt xenofób, gyűlöletre és félelemre tanító többéves kampánya előidézett.

A sok tíz milliárdból felépített és működtetett gépezet a létminimum küszöbébe kapaszkodó rétegeket célozza leginkább. „A migránsok elveszik a házatokat, a munkátokat, a betevőtöket” – visszhangzik a nagyon is nyílt és a suttogó propaganda egyaránt, hiszen pontosan tudják, hogy aki a legszegényebb, az a napi betevő elvesztésétől fél leginkább, attól, hogy valaki az utolsó falatot is kicsavarja a kezéből.

A hiszékeny tömeg pedig „jól teljesít”: rettegi és gyűlöli a láthatatlan ellenséget. Migránst lát a vízilabdacsapatban, a sálját fejére terítő szomszédasszonyban, és bizony annak sem örülne, ha Brüsszel Magyarországon is bevezetné az arab számokat. Eközben zsigereiben érzi: jól kell viselkedni, szavazni, mert ha nem, a központi hatalom helyi csápja – az uniós pénzből gazdagodó és vadászházat felhúzó polgármester, a közmunkásokkal medencét építtető haveri vállalkozó – elveszi minimális túlélési esélyét.

A Fidesz mesterien operál a maga keltette szorongással, kenyeret és korbácsot váltva kínálva fenyít és jutalmaz. Az egyszeri szavazó csak legyint: hallott valamit a letelepedési kötvénnyel érkező gyanús alakokról, Kósa Lajos csengeri háziasszonyának 1300 milliárdjáról, az Elios után elsötétedő városokról, de a rezsicsökkentés – na azért az mégiscsak valami. A távolban óriási felhőkként vonuló pénztömegeknél valóságosabb a szociális tűzifa, a választás napján kiosztott liszt, cukor, a rögtönzött falunapon kimért gulyásleves. Ezt a Soros és a migránsok sem vehetik el tőle, hála a kerítésnek, no meg a Fidesznek.

A köztudatba becsontosodó korrupció, az egyéni tehetetlenség állandósuló érzete, a félelem és a gyűlölet elegye olyan erjesztő közeget hozott létre, amelyben az ország fokozatosan hozzáromlott morálisan a hatalmi elvárásokhoz.

A magyar választó Gyurcsány Ferenc vezetése idején megszokta, hogy nem számíthat a kormányra, majd Orbán Viktor irányítása alatt azt is megértette, nem érdemes szembemennie vele.

A Fidesz 2018-as választási győzelme a bizonyíték, hogy a kormány és választói közössége tovább csúszik a maga választotta lejtőn – amelyet Orbán persze jobban szeret inkább útnak nevezni.

Hogy a szerelvényen nincs fék, az persze nagyban köszönhető a koordinációra, a vidéki Magyarország megszólítására az utolsó pillanatig képtelen hazai ellenzéknek is – most kezüket széttárva, vádaskodva csúsznak lefelé ők is, mindannyiunkkal egyetemben. Az út állomásairól csak sejtéseink lehetnek.

Mint a szellemvasúton az újabb rém, a következő sarkon már kalimpál felénk a civil jogvédők kiutasításával fenyegető Stop, Soros!, akasztófahurokként leng ugyanott Orbán Viktor előre beígért jogi-erkölcsi elégtétele. Kiszállni nem lehet. Április 8-án az ország újabb négy évre szóló jegyet váltott: együtt suhanunk a sötétségben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.