A jelenséggel kapcsolatban Pindroch Tamás korábban azt mondta lapunknak, hogy a Tisza Pártban a pártelnök személye, emberi minősége a legnagyobb kockázat. Mint részletezte, Magyar Péter úgy tekint a politikára, mintha az csupán a hőbörgő, uszító beszédek elmondásából és a Facebook-posztok megírásáról szólna. Az egoista, a mindenkinél mindent jobban tudó politikusi karakter azonban a kampányidőszakban az egész pártot tönkreteheti szerinte.
Feszültség a Tisza Pártban
A Tisza-szigetekben már eddig is nagy volt a feszültség, hiszen azokba többféle elképzeléssel, múlttal érkeztek az emberek. Hozzátette: a Tisza-szigetekben kétségkívül vannak korábban nem politizáló lelkes aktivisták, korábbi balos kampányokat segítő szimpatizánsok, de volt MSZP-s, SZDSZ-es kormányzati vagy önkormányzati háttéremberek, balos helyi vállalkozók, nyerészkedésben bízó figurák is.
Közöttük az éles helyzetben, egy ilyen jelöltversengés során gyorsan kitörhet az ellenségeskedés, főleg úgy, hogy a képviselőjelöltségre aspiráló, végül a jelöltjelölti státusba sem kerülő tagok már most nagyon csalódottak.
– Nekik már dereng, hogy hiába áldozták a Tiszára a szabadidejüket, a pénzüket, az energiájukat, átverték őket. És még csak ezután jön majd a második csalódási kör, amikor a három jelöltjelöltből kettő rájön, hogy a pártvezetés csak biodíszletként használta, és kiesik a versenyből.
A Gyurcsány Ferenc vezette DK 2022-ben még éppen azért szállt ki a kampányolásból, mert nem Dobrev Klára lett a közös balos miniszterelnök-jelölt. Most kicsiben, a választókerületekben indulhat ugyanez
– részletezte az elemző.
Prindroch Tamás úgy véli, a baloldal manipulációs közvélemény-kutatásai nagy hatást gyakoroltak a Tisza-szigetekre, sokan azonban most jönnek rá, hogy a kormány hatékonyan politizál, tömegek állnak mögötte, a választókerületekben tapasztalt politikusok indulnak velük szemben, és lassan beindítják a kampánygépezetüket is. A szakértő azt is mondta, a baloldalon eleve nincs olyan kötelék, mint ahogy például a jobboldaliakat az Isten, haza, család elve összeköti. – A Tiszát viszont csupán az „Orbán, takarodj!” jelszó tartja össze, most is látjuk, hogy csak ideig-óráig.
Borítókép: Magyar Péter (Fotó: Hatlaczki Balázs)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!