Újra magyarok nevétől fog zengeni a Bundesliga?

Nagyon rég álltak olyan jól a bundesligás magyarok, mint most. Lisztesék óta kellett várnunk.

Énekes András Előd
2016. 11. 23. 3:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha ránéztünk a Bundesliga tabellájára tíz fordulót követően, a top négyből három csapatban is magyar szereplők nevével találkozhattunk. A tizenegyedik után hétből négy a mérleg, de az első helyen már magyar légiós, Gulácsi Péter gárdája áll. Dárdai Pál tovább építi saját szobrát Berlinben, hiszen csapata tavalyi formáját sikerült az idei szezonra is átmenteni, a Bajnokok Ligáját érő negyedik helyen tanyáznak pontazonossággal. Gulácsi Péter mindegyik mérkőzését végigvédte az idei szezon underdogjának számító RB Leipzigben, és nem kis bravúrral veretlenül, a címvédő Bayerntől három ponttal meglépve vezetik a Bundesligát.

Gulácsi mindössze kilenc gólt kapott eddig, amivel a bajnokság egyik legjobb hálóőrének számít, magabiztos teljesítményét pedig Bernd Storck is elismerte, hiszen Király Gábor után ő lett válogatott első számú kapusa. Ha már Lipcse, nem szabad elfeledkeznünk Lőw Zsolt érdemeiről, hiszen a exújpesti már második éve pályaedzője a Red Bull által finanszírozott csapatnak. Vele készített interjúnkban nemrég elárulta, hogy nagy erőkkel készül a vezetőedzői karrierjére, mi pedig nem lennénk meglepve, ha mondjuk két év múlva már két magyar edző dirigálna a Bundesligában.

A válogatottszünetet a harmadik helyen töltő Hoffenheimben Szalai Ádám eddig öt mérkőzésen kapott szerepet, és egy fontos találatot már szerzett, volt csapata, a Mainz ellen egyenlített 4-4-re a 84. percben. Sajnos mind az öt meccsen csereként beállva szavaztak bizalmat neki, bár a csatárposzt a Hoffenheim egyik legnagyobb erőssége a horvát Andrej Kramariccsal, a chilei Eduardo Vargasszal és a hazai Sandro Wagnerral.

Kalmár Zsolt helyzete Szalaiénál is nehezebb, hiszen az RB Leipzigben még egyszer sem lépett pályára, de Lőw szerint a klub nem akar elfeledkezni róla, télen kölcsön fogja adni több játéklehetőség reményében.

A magyar válogatott rőt hajú hőse, Kleinheisler László is kölcsönben szerepel a kiesés ellen menekülő Darmstadt 98 csapatában, a tavalyi, a Werder Bremenben töltött kispadozós időszak után most tízből nyolc meccsen is a kezdőben kapott helyett. A kis csapat középpályáján meghatározó munkát végez, nemrég pedig egy Wolfsburg ellen szerzett szép kapásgóllal is észrevétette magát.

Huszti Szabolcs a Magyar Labdarúgó Szövetséggel való kibékíthetetlen ellentéte miatt évekkel ezelőtt lemondta a válogatottságot, de újra olyan formában van, amellyel bőven helyet szoríthatna magának a nemzeti csapatban. Tavaly szerződött vissza a német élvonalba kínai kitérője után, és azóta alapembernek számít az Eintracht Frankfurtban. Idén kilenc meccsen kapott helyet a kezdőben, és kinek másnak, mint a Bayern Münchennek lőtte eddigi egyetlen gólját a szezonban. A Frankfurt 2-2-es döntetlent játszott a címvédővel. Huszti első németországi periódusában győztes gólt is szerzett a Bayern ellen, sőt a Zenyit Szankt-Petyerburgba igazolása előtt a Real Madriddal is összeboronálták Mindenesetre 33 évesen sokadvirágzását éli, a Frankfurttal magabiztosan tartják hetedik helyüket, harcolva az Európa-ligás helyezésekért.

Az elmúlt évekhez képest a 2016–17-es szezon nagyon jól indult idegenlégiósaink szempontjából, ahhoz mérve, ahogy légiósaink a kétezres évek elején-közepén produkáltak a Bundesligában. Sokan emlékezhetnek még, hogy német élcsapatok meghatározó játékosait adta Magyarország, érdekes a történetben ugyanakkor, hogy

az a nemzedék a válogatottban nem tudott akkora sikereket elérni, mint a Dárdai–Storck edzette csapat az idei Eb-szereplésével.

Király Gábor és Dárdai Pál a Hertha Berlin két ikonjává vált az ott töltött évek alatt, a középpályás 286 kék-fehér csíkos mezben lejátszott meccsel klubrekorder lett, arca pedig azóta óriási reklámfelületeken is visszaköszön a fővárosban. Király legjobb szezonja a 2002–03-as volt, ekkor szinte az összes mérkőzésen ő állt a berlini kapuban, 13 találkozót hozott le kapott gól nélkül, csapata pedig ötödik lett a szezon végén.

Szabics Imre Bundesliga-korszaka négy éven át tartott, alapember volt 2004-ben és 2005-ben a Stuttgartban, s megjárta a Kölnt és a Mainzot is, 80 meccsen 17-szer talált be a kapuba. Viszonyításképp Szalai Ádám dupla ennyi ideje játszik a német első osztályban, és 154 mérkőzésen eddig 33 gólt jegyez.

Az akkor még szebb időket élő, ma már a német negyedosztályban kullogó Energie Cottbusban 2000 és 2003 között két magyar labdarúgó is szerepelt, Sebők Vilmos 44 Bundesliga-meccsen keserítette meg a támadók életét, a román-magyar kettős állampolgár Vasile Miriuta pedig ez idő alatt 63 meccsen 15 gólt és 22 gólpasszt jegyzett, azóta pedig volt edző az NB I-ben, jelenleg pedig a Kolozsvári Vasutast irányítja.

A korszak legsikeresebb idegenlégiósa minden kétséget kizáróan az a Lisztes Krisztián volt, aki a Werder Bremen csodaszámba menő 2004-es meneteléséből kulcsszerepet vállalt. A bajnokság végén a brémaiak elhódították a salátástálat, Lisztes pedig kihagyhatatlan motorja volt a középpályának, három góllal és hét gólpasszal zárta az idényt, összesen pedig több, mint 200 Bundesliga-találkozót tudhat a neve mellett. Az ő statisztikáit talán Husztiéhoz érdemes hasonlítani, aki eddig 156 német első osztályú meccsen 38 gólt szerzett, igaz Huszti sokkal támadóbb szellemű középpályás.

Az ezredforduló környékén epizódszerepeket kapott a Kaiserslauternben Hrutka János, illetve az Ulmban – később pedig a Mainzban – Bódog Tamás, s a nemrég visszavonult kapus, Szűcs Lajos is szerepelt Németországban. Szűcs mindössze három mérkőzésen állt a Kaiserslautern kapujában, viszont ez épp az 1997–98-as szezonban történt, amikor a K’lautern kisebb meglepetésre bajnokságot nyert. A Fradi történetének egyik legjobb kapusa tehát német bajnoknak mondhatja magát.

A még ma is aktív labdarúgók névsorába tartozik Hajnal Tamás, aki alighanem a Ferencvárosból fog visszavonulni, viszont komoly karriert épített fel magának Németországban. Megjárta a Karlsruhe és a Stuttgart csapatát is, legjobb időszakát pedig a Borussia Dortmund irányítójaként élte, a 2008–09-es szezonban 30 meccsen 5 gólt rúgott, és 12 gólpasszt adott, csapata pedig hatodik helyen végzett. Hajnal karrierjét sok sérülés hátráltatta, de a Jürgen Klopp-éra előtt a Dortmund egyik legjobb, legtechnikásabb labdarúgója volt, legmagasabb piaci értéke 6 millió euró körül mozgott.

Jelenleg Szalai és Gulácsi a legmagasabban jegyzett németországi idegenlégiósunk, mindketten 1,5 millió eurót érnek a Transfermarkt.com alapján.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.