Jött Dárdai és Storck, és rendbe rakták a védekezést

Végignéztük, hogy a németes gondolkozású trénerek hogyan stabilizálták a hátsó alakzatot. Év végi elemzés.

Ahhoz, hogy a magyar válogatott 2016-ban az utóbbi harminc év legsikeresebb esztendejét produkálja, két német automatizmussal gondolkodó, a nyugati labdarúgás közegében nevelkedett edzőre volt szüksége. A nyári Európa-bajnokság és az addig vezető út összehozta az elmúlt évek megosztott szurkoló- és labdarúgó-társadalmát. A sikerekre pedig nagy szüksége volt mindenkinek, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) vezetőitől kezdve egészen a főváros Nagykörútján ünneplő és a sportágat a nyári felhajtásig alig követő emberekig. Persze három évvel ezelőtt, amikor 2013. december 19-én az MLSZ karácsonyi ajándék gyanánt a korábbi Ferencváros-trénert, Pintér Attilát nevezte ki a szövetségi kapitányi posztra, nem sokan gondolták, hogy ebből 2016-ban kontinenstorna és egy olyan csapat lesz, amely képes arra, hogy a legjobbak ellen se valljon szégyent.

Pintér bemutatását döbbent csend és szórványos taps fogadta – ez a jelzés egyértelmű volt: még a helyszínen ülő szakmabeliek is igencsak furcsának tartották a kinevezését. A kissé fagyos levegőt a szövetség első embere, Csányi Sándor azzal próbálta oldani, hogy taktikailag a legfelkészültebb edzőt választották a posztra. A Puskás Akadémia jelenlegi edzője pedig arról beszélt, hogy sok összetartás lesz, amihez kéri a klubok türelmét, továbbá a sikerek érdekében össze kell fognia mindenkinek.

A történések váratlanságát a szövetség kötelékeiből októberben távozó Sztancsik Tamás is megerősítette, Pintért pedig konok, autoriter személyiségként írta le, aki mindent egyedül akart megcsinálni, nem bízott senkiben, ha feladatokat is adott a segítőinek, a végső szó mindenben az övé volt. A nagy ő(őő) vehemensen látott munkához a válogatottnál. Ígért mindent: szervezettséget, tolódást, mindezt többnapos összetartásokkal és tökélyre fejlesztett kísérletezéssel fűszerezte. Munkája során a fél NB I magára ölthette a címeres mezt, arról nem is beszélve, hogy a regnálása alatt lejátszott négy felkészülési mérkőzésen egyszer sem küldte ugyanabban az összeállításban pályára csapatát, a védelem sem volt soha ugyanaz. Nem csoda, hogy a harapósnak becézett válogatottnak nem nőttek ki a fogai. A játék alapelemei, mint a tolódás vagy épp a területvédekezés, nem igazán működtek. Márpedig a modern futball egyik alapvetése, hogy védekezni mindenki tud – elég, ha csak a Ferencvárosnak az albán Partizani Tirane miatti BL-selejtezős búcsújára gondolunk –, ehhez képest a magyar válogatottat 2014 őszén, az első Eb-selejtezőn a nem épp pengés játékukról ismert északírek úgy passzolgatták ki a Groupama Arénában, ahogy nem szégyellték.

A jelenleg a vb-szereplésért küzdő csapat elsősorban attól lett egységes – és versenyképes –, hogy a német és egyben a nyugat-európai futballban szocializálódott Dárdai Pál, majd Bernd Storck összerakta a védekezését. Pintér Attila a felkészülési mérkőzéseken a négyvédős rendszert preferálta, Észak-Írország ellen egy furcsa gellert kapva három védőre váltott. Munkásságát hat kapott és nyolc rúgott gól fémjelezte, hátsó alakzatát – beleértve a kapust – pedig az, hogy egyszer sem játszott azonos felállításban. A Kyle Laffertyéktől elszenvedett 2-1-es vereségre, majd a lefújás utáni füttykoncertre pavlovi reflexszel reagált az MLSZ vezetősége: azonnal menesztette Pintért.

Egy új kor hajnala érkezett el ekkor Dárdai Pál feltűnésével. A Hertha jelenlegi trénere már első sajtótájékoztatóján megdöbbentette a magyar labdarúgóközeg kommunikációs sablonjaihoz szokott füleket. Megmutatta, hogy lehet konkrétumokkal alátámasztott beszédet mondani, ahol az ő betű csak a szükséges helyeken van jelen. Ami pedig szóban elhangzott, az a pályán is látszódott: következetesség, fegyelmezettség és szervezettség.

Dárdai felfogása egyszerű volt: azokra számított, akik rendelkeznek nemzetközi tapasztalattal, ugyanis csak velük tudta megértetni a Németországban elsajátított automatizmusait.

Az újdonsült szövetségi kapitány már nem számolt többek között Lipták Zoltánnal, Balogh Balázzsal, Gulácsi Péterrel és Rudolf Gergellyel sem. Jött viszont Szalai Ádám, a kapuba Király Gábor, a védelembe a később megsérülő és azóta is hiányzó Korcsmár Zsolt, a Lengyelországban futballozó Kádár Tamás és Stieber Zoltán, illetve a magát masszív jobbhátvéddé kinövő Fiola Attila is.

Dárdai próbálkozott a védelem formálásával, ám soha nem adta fel a négybekkes rendszert és azt a filozófiáját, hogy minden a stabil védekezésből indul ki – a ténykedése alatti tétmeccseken kapott egyetlen gól jól szemlélteti mindezt. Így a sérüléseken kívül csak ritkán szorult komolyabb változtatásra a hátsó négyes. Kétszer Lang, kétszer Kádár szerepelt középhátvédként; amikor utóbbi beljebb húzódott, akkor vagy Korhut Mihály, vagy a visszatérő Leandro segített ki balhátvédként. Az eredmények pedig ha nem is könnyen, de jöttek, hiszen az elöl lévő alakzat – jellemzően a mérkőzések utolsó perceiben – apró, de annál fontosabb gólokat szerzett. (A romániai 1-1 alkalmával például történelmi tettet hajtott végre Dzsudzsák Balázs, hiszen szabadrúgásgólja 1972 óta az első magyar találat volt keleti szomszédunk ellen.)

Amit a Berlinben élő szakember felépített, azt Bernd Storck tovább formálta. Az egyre többször megsérülő Juhász pótlására a Wisla Kraków játékosát, Guzmics Richárdot találta meg, aki az emlékezetes bukaresti bakija után először épp mumusa ellen játszott újra. A belső védő az Európa-bajnokságra kijutó magyar válogatott egyik meghatározó tagjává vált – és egyértelművé tette a kétkedők számára, többé már nem vicc tárgya. Szinte hibátlanul futballozott a 0-0-ra végződő hazai találkozón, ráadásul egy meccsel később, Belfastban már gólt is ünnepelhetett.

Kádár helye nem volt mindig állandó: hol a szélen (Feröer, Norvégia), hol belül (Románia, Észak-Írország, Görögország) játszott. A finomhangolások végét a Norvégia elleni Eb-pótselejtező első, oslói felvonása jelentette. Ekkor, 2015. november 12-én állt össze a válogatott azóta is állandónak mondható hátsó négyese. Hiszen a 2016-ban játszott Eb-felkészülési mérkőzések nagy részén és a kontinenstornán – egészen Fiola sérüléséig – erre a négy emberre épített a kapitány.

Ezzel párhuzamosan elkezdődött a fiatalítás. Már az Európa-bajnokságon epizódszerephez jutott a a 22 éves jobb oldali bekk, Bese Barnabás, azóta pedig debütált szintén jobbhátvéd pozícióban a Honvéd fiatalja, Botka Endre, illetve balhátvédként a Vasas ifjonca, Hangya Szilveszter is. Igaz, a Fiola–Lang–Guzmics–Kádár védősorral felálló válogatott a nyári Eb-vel, a felkészülési meccsekkel és az idei vb-selejtezőkkel együtt összesen tizenöt gólt kapott, azonban nagyon nem mindegy, hogy a csapatnak az aranylabdás Cristiano Ronaldo talál be az Eb csoportkörében, vagy a finn Joen Pohjanpalo egy felkészülési meccsen.

A szemléletváltozás jótékony hatását a Transfermarkt számai, illetve az átigazolási folyamatok is bizonyítják. A már említett hátvédsor minden tagjának nőtt az értéke az elmúlt időszakban, amint az a grafikonból is kiolvasható.

Ráadásul Lang Ádámot leigazolta a francia első osztályú Dijon, a fiatal Bese Barnabás az MTK-tól a francia másodosztályú Le Havre csapatához került, és Kádár Tamás, illetve Guzmics Richárd iránt is több neves klub is érdeklődik, utóbbi csütörtökön igazolt végül a kínai Yanbianhoz.

Hátul tehát az elmúlt évekhez képest rendezte sorait a válogatott, a következő feladat, ahogy Bernd Strock fogalmazott, előre, mindig csak előre.