Guardiola idegesen gúnyolódott az angol sajtóval

A spanyol mester nehezen viseli az angol futballban tapasztalható felfogást.

HZS
2017. 01. 03. 4:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A katalán sztáredző Pep Guardiola csapata kissé kilátástalan játékkal kapott ki a Liverpool elleni rangadón, ám hazai pályán a Burnley otthonában már 2-1-re nyert. Mindezt úgy, hogy a csapata Fernandinho idénybeli harmadik piros lapja miatt tíz emberrel játszotta le a találkozó két harmadát.

A Barcelona és a Bayern München volt edzője keményen dolgozik azon, hogy csapatát saját képére formálja, azaz a tréner olyan együttest akar, amely kevés gólt kap, képes akár egész mérkőzésen labdát tartani, s mindez persze eredményes játékkal társul.

Egyelőre munkája még nem érett be, köszönhetően például annak, amit maga Guardiola pendített meg nemrég. Nehéz szerinte ugyanis úgy kontrollálni a játékot, hogy sokkal több időt van a levegőben a labda, mint a spanyol vagy a német bajnokságban.

De van más problémája is, mint az a Burnley elleni győzelem utáni nyilatkozatok alkalmával kiderült. A Sky Sport újságírója, Rob Palmer próbálta faggatni a mestert, boldog-e a megnyert mérkőzés után, de hiába tett fel több kérdést is, hogy bővebb választ kicsikarjon, Guardiola csak azt hangoztatta, hogy ő márpedig boldog, és hogy boldog új évet kíván.

Amikor már Fernandinho becsúszása utáni kiállításáról kérdezte a sajtó munkatársa, csak ennyit mondott:

Te vagy az újságíró, láttad az esetet, meg tudod magyarázni.

Rob Palmer egyből jelezte, hogy nem a megmagyarázásért, hanem a kérdezésért fizetik. Az újságíró arról is érdeklődött, hogy hiba volt-e kihagynia a kezdőcsapatból Aguerót és David Silvát, a spanyol csak lazán annyit bökött oda:

Persze, persze az én hibám. Nagy hibát vétettem, igazad van.

Majd azért kibújt a szög a zsákból a hivatalos sajtótájékoztatón, hiszen Guardiola arról beszélt, hogy a világ bármely táján a Burnley gólját megelőző, ötösön belüli kapustámadást lefújják, kivétel Angliában, ahol nem.

Rendben, elfogadom, és megpróbálok alkalmazkodni ezekhez a speciális szabályokhoz Angliában.

###HIRDETES2###

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.