Jogerős: ki kell adni, mire ment el a taópénz Felcsúton

Tizenöt napon belül rengeteg szerződést kell nyilvánosságra hozniuk Mészároséknak.

MNO
2017. 02. 10. 15:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fontos pert nyert a Demokratikus Koalíció: friss határozatában úgy döntött a Fővárosi Ítélőtábla, hogy a taóforrásból a kért időszakban finanszírozott felcsúti megbízások részletei nyilvánosak – írja a Magyar Narancs.

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtöki határozatában meghagyta az elsőfokú törvényszék ítéletét, vagyis az akadémiának ki kell adnia a szerződéseket. Az indokolásban történt azonban egy lényeges változás: az ítélőtábla szerint nem teljesen azért nyilvánosak a szerződések, amiért azt az első fokon eljáró bíróság gondolta. A Fővárosi Ítélőtábla szerint ugyanis azért kell megmutatni a szerződéseket, mert a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány közhasznú szervezet, amely közhasznú tevékenységet lát el, és ezt még az alapító okiratában is lefektette – teszik hozzá. Az elsőfokú ítéletben még a társasági adókedvezmény közpénz jellegére hivatkoztak.

Mint írják, a jogerős határozat kézhezvételétől számított tizenöt napon belül Mészáros Lőrincéknek ki kell adniuk rengeteg szerződést. Ezekből kiderülhet, hogy a 2013. január és 2015. november 26-a közötti időszakban kiket bíztak meg pályaépítésekkel, de a legapróbb szolgáltatásokra vonatkozó dokumentumokat is ki kell adniuk, ha az adott szolgáltatást a társasági adókedvezményekből befolyó összegből finanszírozták. Pontos összeget nehéz mondani, de a kiperelt szerződések összértéke akár az 5-6 milliárd forintot is túllépheti.

A Magyar Narancs úgy tudja, a felcsúti klubbal kapcsolatos elsőfokú ítéleten felbuzdulva a DK több tucat adatigénylést nyújtott be sportegyesületekhez, hogy azoktól is kikérje a taópénzes szerződéseket. A kontraktusokat azonban a DK nem kapta meg, így elkezdték az adatigénylések bírósági szakaszait, több tárgyalást is kitűztek már az illetékes bíróságok.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.