Visszatérnek a lilák a régi otthonukba

Csütörtök este eldőlt, hogy az Újpest FC közel egy év után hazatér a Szusza Ferenc Stadionba.

MTI
2017. 02. 23. 20:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A klub honlapjának beszámolója szerint az aláírt szerződés értelmében, továbbá, ha a Magyar Labdarúgó Szövetség és a hatóságok megadják a szükséges engedélyeket, jövő szerdán a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján már a Megyeri úti létesítményében fogadja az együttes a Zalaegerszeget, szombaton pedig az ősi rivális Ferencvárost.

A Szusza Ferenc Stadion felújítása miatt az Újpest FC ősszel eleinte a Vasas stadionjában játszotta hazai mérkőzéseit, aztán az angyalföldiek létesítményét is elkezdték lebontani, így tavaly az utolsó meccsein Kecskeméten fogadta ellenfeleit a lila-fehér együttes. Visszatérésük ezt követően egy időre veszélybe került, ugyanis nem tudtak megállapodni a stadion egyes részeinek használatával az anyaegyesülettel.

Az egyezség végül múlt kedden született meg az UTE-val, így megkezdődött a tárgyalás a labdarúgóklubot működtető gazdasági társaság és a létesítmény jelenlegi vagyonkezelője és üzemeltetője, a Nemzeti Sportközpontok között.

A Szusza Ferenc Stadion emellett a Vasas hazai találkozóinak is otthont ad.

Az újpesti stadionban kisebb felújításokat végeztek el, a mosdók, a sajtó- és a VIP-helyek újultak meg, a hazai és vendégszurkolók szektora felcserélődött, és új büféhelyiségek épültek. A lelátók befogadóképessége 12 670 fő.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.