Az angolok mesterlövésze a szakácsának köszönheti a gólokat

Harry Kane elmondta, új diétája is segíti abban, hogy 2017-ben még eredményesebb, mint korábban.

MTI
2017. 03. 10. 17:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Tottenham Hotspur angol válogatott támadója, aki ebben a naptári évben 12 mérkőzésen 14 gólt szerzett, január óta más étrendet követ, mint előtte, és szerinte ez is hozzájárul a korábbinál jobb teljesítményéhez.

„Új szakácsom van, akivel nagyon odafigyelünk arra, mikor mit eszem. Vékonyabb és gyorsabb vagyok, mint korábban, ez pedig úgy tűnik, segít a pályán” – magyarázta Kane, aki az előző bajnoki idényben 25 góllal bizonyult a legeredményesebbnek. Most 27 forduló után 19 találattal vezeti a mesterlövészek versenyét, így jó esélye van arra, hogy eddigi legjobbját túlszárnyalva megvédje címét.

A 23 éves támadó – aki a múlt hétvégén kettőt lőtt az Evertonnak – hozzátette, a gólszerzés társai, elsősorban Dele Alli és Christian Eriksen nélkül nem menne, hiszen ahhoz, hogy eredményes legyen, szüksége van a jó előkészítésekre is.

A Tottenham jelenleg a második helyen áll a Premier League-ben, hétvégén pedig a harmadosztályú Millwall ellen hazai pályán juthat be az FA-kupa elődöntőjébe.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.