Nikolics Amerikában is gólkirály lehet

Edzője szerint olyan futballistát igazoltak, aki védekezésben és támadásban is hasznos.

Havasi Zsolt
2017. 03. 01. 5:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem az első magyar labdarúgó, aki a tengerentúlra igazolt, ám a tranzakció létrejöttekor mindenképp a legmagasabban jegyzett. A Videoton és a Legia Warszawa korábbi támadója, Nikolics Nemanja 28 évesen tavaly decemberben hároméves szerződést kötött a Chicago Fire-rel. Az a tény, hogy az észak-amerikai profi futballba érkezők átlagéletkora idén mindössze 25,7 év, s az, hogy a magyar válogatott játékos karrierje csúcsán igazolt az Egyesült Államokba, rávilágít, a sportág pozíciója megerősödött a tengerentúlon.

Nikolics – akiért a hírek szerint hárommillió eurót fizetett új klubja – már az alapozás időszakában bizonyította, nem levezetni érkezett. Rögtön az első felkészülési mérkőzésén, a Gulf Coast Egyetem csapata ellen kezdőként kapott helyet, és meg is lőtte első gólját. A tesztidőszak során lejátszott hat mérkőzésén háromszor talált a hálóba, emellett három gólpasszt is kiosztott. Meggyőző teljesítménye mellett a Fox Sport szakírója, Ryan Rosenblatt beválasztotta a téli időszak tíz legjobb igazolása közé. Ami különösen figyelemre méltó, hiszen 2016. október 6. és 2017. február 23. között több mint kétszáz szerződéskötés történt, köztük olyanokkal, akik a Serie A-ból vagy éppen a Bundesligából érkeztek. – A Chicagónak égető szüksége van erősítésre minden poszton, főleg a támadószekcióban. Nikolics a magyar és a lengyel bajnokság egyik legjobb csatára volt, ez alapján a Chicago szakvezetésének bőven van oka abban reménykedni, hogy a csatár az MLS-ben is eredményes lesz. Ha ebben a bajnokságban is – ahogyan azt tette Európában – szinte minden mérkőzésen betalál, akkor nagy fogás lehet – írta róla a szakíró.

A varsói korszakát 56 góllal záró Nikolics Chicagóban –a Michael Jordan miatt különleges jelentőséggel bíró – 23-as mezszámmal vág majd neki a 2016/2017-es idénynek. – Ez a szám nagyon sok örömöt szerzett ennek a városnak, én is igyekszem eredményes lenni benne – írta közösségi oldalán. Edzője, Veljko Paunovic rögtön leigazolása után arról beszélt, hogy olyan futballista érkezett, aki védekezésben és támadásban is hasznos. Egyrészt segít visszaszerezni a labdát, amilyen gyorsan csak lehetséges, másrészt képes arra, hogy helyzeteket alakítson ki. A magyar válogatott futballistának minden esélye megvan arra, hogy odaérjen a góllövőlista elejére, hiszen az MLS mérkőzéseit alapvetően a támadófutball határozza meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.