Túlszárnyalja bevételeivel a Puskás a Fradit?

A csapatot működtető cég nyeresége több mint 300 százalékkal emelkedett.

MN
2017. 05. 29. 11:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elképesztő számokat tartalmaz a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány focicsapatának tavalyi évi beszámolója: a bevételek 52 százalékkal ugrottak meg, a csapatot működtető cég nyeresége pedig több mint 300 százalékkal emelkedett – mindezt annak ellenére hozták össze, hogy tavaly kiestek az NB I.-ből – írja az Mfor.hu.

A Puskás Futball Club Kft. 2016-ban 2,2 milliárd forintos nettó árbevételt ért el az előző évi 1,4 milliárd után. A klub ezzel beérte a Fradit, melynek 2015-ben (friss beszámolója egyelőre még nem publikus) 2,178 milliárd folyt be a kasszájába, és megelőzte a Videotont, melynek 2,044 milliárd volt a bevétele 2015-ben. A kiegészítő melléklet hallgat az árbevételekről, így nem derül ki, minek is köszönhető a kiugró mértékű bevételnövekedés – teszik hozzá.

A bevételek növekedésével párhuzamosan 31 százalékkal 426 millióra ugrott az anyagjellegű ráfordítások értéke, a személyi jellegűre pedig 13,8 százalékkal többet, 847,5 milliót költöttek a Puskásnál. A növekedés a létszám gyarapodásának is köszönhető, a beszámoló szerint átlagosan 73 főt foglalkoztattak a korábbi 64 után. Az átlagos bérköltség egy főre egy hónapban így 750 529 forintra csökkent a korábbi 776 518 után. Mindezek után üzemi szinten 936 millió forintos nyereséget realizálhatott a klub, mely egymillió forint híján megegyezik az adózás előtti eredménnyel. A 133,5 milliós adófizetési kötelezettség után 801,5 millió forint nyereség maradt a kasszában, amit a tulajdonos nem vett ki osztalékként, azt bent hagyta a társaságban. Mindezt ráadásul úgy sikerült elérniük, hogy a korábbi 358,4 millió forintos kötelezettségüket 179,5 millió forintra apasztották – olvasható az Mfor.hu cikkében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.