Elek Ákos egy sérülés miatt kimaradt az Andorrán 1-0-ra elveszített világbajnoki selejtezőből, mondhatná utólag, hogy hál’ istennek, de a valójában ugyanúgy kell állnia a kritikákat, mint az akkor pályán lévő társainak. Mégpedig kazah klubjánál, a Kajratnál, amelyről a Nemzeti Sportnak adott interjúban beszélt.
– Volt egy kellemetlen talpgyulladásom. Van néhány klub Kazahsztánban, amelyik műfüvön futballozik, szerintem az a talaj nem tett jót a lábamnak. Azt hittem, nem komoly a történet, játszottam így egy-két mérkőzést, de a meccsek második félidejében már nagyon éreztem, hogy nincs rendben, ezért muszáj volt pihennem. Éppen ekkor volt a válogatott Andorra elleni világbajnoki selejtezője, és bár nagyon szerettem volna játszani, nem tehettem mást, le kellett mondanom a részvételről – mondta Elek Ákos.
Azóta Andorra a becenevem a Kajrat öltözőjében.
Hogy lehetne ebből kimaradni? A válogatott tagjának érzem magam, és ha nincs a sérülés, ott lettem volna a többiekkel, nem gondolom, hogy megúsztam volna. Erről a vereségről, látja, itt is értesültek, és nyilván nem esik jól, amikor ezzel cukkolnak. Ha idegesít a dolog, visszakérdezek: néztétek tavaly az Európa-bajnokságot? Na, akkor viszont csöndben vannak. (...)
Akik akkor nem voltak sehol, most előjöttek, és ütik a magyar labdarúgást,
de ilyen vereség után ezt el kell viselni. A magyar kupacsapatok szereplése mindig fontos, most az andorrai vereség miatt különösen az, úgyhogy muszáj lenne kiköszörülni a csorbát. (...) A kötelező soha nem könnyű. Ha megvan, természetes, ha nincs meg, ciki nagyon, ilyen meccsen csak bukni lehet.
Úgy érzi, válogatottbeli társa Kleinheisler László nagyon is jó helyre kerül azzal, hogy Kazahsztánban folytatja, mind a labdarúgás, mind a környezet szempontjából, bár a hetvenfokos hőingás elsőre elég dermesztőnek tűnik:
– Az Asztana és a Kajrat kiemelkedik a kazah bajnokságból, ők az elsők, mi vagyunk a másodikok. Mindig kérdezik az ismerősök: hogy végezne a csapatom a magyar élvonalban? Azt hiszem, hogy a Videotonnal, a Ferencvárossal nagyon kiélezett, szoros meccseket vívnánk – majd csütörtökön eldől, mit ér a kazah második hely a nemzetközi porondon. A litván Atlantas lesz az ellenfelünk, ha továbbmegyünk, jó eséllyel az albán Skënderbeu lehet az ellenfél – amely viszont jól teszi, ha nem becsüli le andorrai riválisát –, de nem vagyunk kiemeltek, a csoportkörbe jutásért már nagyon nehéz mérkőzések várnának ránk, és ezért dolgoztunk. Visszatérve Kleinheisler Lászlóra: nagyon jó városba érkezik, a csapatban sokat fejlődhet. Nem véletlenül jutott a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörébe, jó futballt játszik az Asztana, dominánsak a kazah bajnokikon, játsszák a futballt, támadnak, építkeznek. Na, szóval a lényeg: Laci jó játékosok közé kerül. Történetesen az Asztana az egyik klub, amelyik műfüvön rendezi a mérkőzéseit, ehhez hozzá kell szokni, miként az időjáráshoz is.
Most harminc Celsius-fok felett van a hőmérséklet, de télen mínusz negyven is előfordul.
Erős csapatba szerződött, de jó lenne a szezon végén, ha gratulálhatnék neki az ezüstéremhez, mert a bajnoki cím a célunk. (...) Amikor Kínába mentem, szembeötlő volt a kulturális különbség, míg Asztana és Almati teljesen európai. A gazdaság működik, modern körülmények között élünk és futballozunk, a színvonal jó, a pénz rendben van, és a város is teljesen megfelelő, soha sehol sem éreztem ennyire jól magam külföldön, ráadásul a családomnak is tetszik. Szeretem ezt a futballt, amelyre a csapatunk törekszik – és amelyet az Asztana is játszik –, szóval Kazahsztánról csak jókat mondhatok.
