Ígéretet tett a Barcelona új edzője

A rövidpasszos játékot szeretné feléleszteni, illetve elmélyíteni Ernesto Valverde.

MTI
2017. 06. 01. 17:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ernesto Valverde a sajtóval történt csütörtöki találkozóján úgy vélekedett, hogy ez a stílus vezethet eredményre, ezzel lehet megnyerni a lehető legtöbb sorozatot a következő idényben.

„Ismerem (ezt a stílust), mert itt játszottam 1988 és 1990 között – emlékeztette rá a jelenlévőket, ugyanakkor hozzátette, hogy azért alkalmazkodnia vagy inkább újra alkalmazkodnia kell. – A célom az, hogy elmélyítsem ezt a játékstílust, és folyamatosan előrelépjünk.”

Az 53 éves Valverde játékosként csatárposzton szerepelt. Tagja volt a legendás vezetőedző, Johan Cruyff csapatának, amellyel 1989-ben KEK-et, egy esztendővel később pedig Király Kupát nyert, a klubban 29 meccsen lépett pályára, és tíz gólt szerzett.

Edzői pályafutását 2001-ben az Athletic Bilbaónál kezdte, majd irányította az Espanyol, a Villarreal, a Valencia és a görög Olympiakosz együttesét, legutóbb pedig ismét az Athletic Bilbao kispadján ült. Új posztján hétfőn jelentették be, de csak csütörtökön délelőtt írta alá két plusz egy évre szóló szerződését.

Barcelonai elődje, Luis Enrique – akit sok kritika ért játékfelfogása miatt – március elején jelentette be, hogy az idény végén távozik. Vele a katalán csapat három szezonban a lehetséges 13-ból kilenc trófeát nyert meg.

Valverde azt ígérte, ismét több lesz a labdatartás és a középpályára építve hatékonyabb a csapatjáték. Ugyanakkor hozzátette: nem lehet előre megmondani, hogy az elképzelésből mi valósul meg, elődjét pedig elismerés illeti azért, amit elért.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.