A FIFA még teszteli, Amerikában már élesben használják a videobírót

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség tavaly márciusban adott zöld jelzést a technológiának.

Havasi Zsolt
2017. 07. 21. 9:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban augusztus ötödikétől minden mérkőzésen alkalmazzák majd a videobíró technológiát – írja az MTI. Az Egyesült Államokban már fél éve tesztelik a rendszert, és a liga közleményében jelezte, a bírók készen állnak a rendszer használatára, mert többször is speciális edzőtáborban gyakorolhattak, és felkészülési meccseken is kipróbálhatták a videobírót. A visszajátszásokat minden televíziócsatorna bemutathatja, amely közvetíti az adott mérkőzést.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség tavaly márciusban lépett nagyot azzal, hogy az 1886-ban alapított labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB) engedélyezte a videotechnológiát. A testület újonnan megválasztott elnöke, Gianni Infantino mindezt történelmi lépésnek nevezte. Igaz, a döntéshozók egyelőre kétéves tesztidőszakot szavaztak meg. Infantino egyébként többször is úgy nyilatkozott, elégedett az eredményekkel. Az pedig külön érdekes, hogy magyar játékvezető volt az, aki először éles helyzetben használta a videós visszajátszást. Kassai Viktor a tavaly téli klubvilágbajnokságon egy Kashima Antlers–Atlético Nacional mérkőzésen használta ki a technika adta lehetőséget. 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.