A Fradi edzője elmondta, hol késnek a komolyabb labdarúgók

Thomas Doll szerint szupersztárokra hiába várunk, a minőségi játékosokhoz pedig szerencse is kell.

Arday Attila
2017. 07. 24. 8:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint beszámoltunk róla, az Újpest és a Fradi 2-2-re végzett egymással a derbin, mégpedig az NB I 2. fordulójában. A meccs utáni sajtótájékoztatón a két tréner részletesen elmondta, hogyan látta a meccset, sőt Thomas Doll a Fradi részéréről kifejtette, milyen gondjai vannak továbbra is az együttesének. 

– Derbihangulat volt, ezt köszönöm a szurkolóknak. Büszke vagyok a fiúkra, ugyanakkor csalódott az eredmény miatt, hiszen az utolsó percekben kaptunk gólt. Jobban kezdett a Fradi, de visszajöttünk a meccsbe, és 2-1-nél el is dönthettük volna, ha nem hibázunk támadásban. A végjátékban türelmesebbnek kell lennünk – így az Újpestet edző Nebojsa Vignjevics. 

– Most is voltak egyéni hibáink, melyek kísértek minket az elmúlt meccseinken is – mondta Thomas Doll. – Az Újpest dinamikus volt a középpályán és támadásban is, nekünk pedig a bekapott gólok után magunkra kellett találnunk. Stabilabban kellett volna védekeznünk a tizenhatos vonalánál.

De játszottak nálunk olyanok, mint Böde és Otigba, akik alig vettek részt edzésen,

illetve Lovrencsics Gergő megsérült. Ennek ellenére erkölcsöt mutattunk, úgyhogy tudok örülni a döntetlennek.

Thomas Doll még kijelentette: 

– Nagyobb játékosállományra lenne szükségünk. Bízom ezekben a fiúkban is, ám ha valaki megsérül, akkor kevés a lehetőségünk. Úgyhogy még két-három futballista érkezése is elképzelhető. Nehéz helyzetben vagyunk. Olyan futballisták, akik Törökországban és Hollandiában játszanak, ilyenkor még kivárnak, hátha kapnak komolyabb helyről ajánlatot. Nem jönnek azonnal ide. Nem vagyunk lusták, de szupersztárok nem fognak Magyarországra jönni. Próbálunk minőségi játékosokat hozni, ehhez azonban szerencse is kell.

 

 

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.