Tüntettek Újpesten, közellenséggé nyilvánították a tulajdonost

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A címer megváltoztatása váltotta ki a szurkolók haragját. Üzentek a vezetőknek, de bojkott nem lesz. Urbán is felszólalt.

MN
2017. 07. 08. 13:33

A szurkolók azt is kifogásolják, hogy egy héttel a bajnokság indulása előtt még nem lehet tudni, hogy rendezik a csapat első hazai mérkőzését. A napokban például információink szerint leomlott egy betondarab a stadionnak egy olyan részén, amelyet nemrég újítottak fel összesen 800 millió forintért. A másik súlyos gond a pályafűtési rendszer hiánya, amelyet annak ellenére nem építettek ki, hogy tudták, az MLSZ kötelezően előírja az élvonalban.

Valószínűleg a szombat délutáni tüntetéssel állhat összefüggésben, hogy 18 órára halasztották és zártkapussá nyilvánították az eredetileg 17 órára tervezett Vác elleni edzőmérkőzést. A klub szerint a rendőrség minősítette kiemelt biztonsági kockázatúvá a mérkőzést, és olyan feltételeket támasztott, amelyeket a vezetés nem kíván teljesíteni egy edzőmeccsen.

A Nemzeti Sport érdeklődésére azonban a rendőrség nem erősítette meg, hogy a hatóság döntése miatt lesz zárt a mérkőzés. Egy szurkoló a Facebookon azt írta: az újpesti rendőrkapitány és az illetékes osztályvezető is megerősítette, hogy nem ők kérték a mérkőzés zártkapussá tételét. A szervezők egyébként a tüntetést sem jelentették be, csupán arra kérték a szurkolókat, hogy ne fogyasszanak alkoholt és igyekezzenek kulturáltan viselni a klubszíneket.

###HIRDETES###

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.