Bernd Storck: Nem lepett meg, hogy maradhattam a vereség után

A futballkapitány szerint Nikolics Nemanja menedzsere nem volt fair.

MN
2017. 08. 12. 12:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Tanulnunk kell az andorrai vereségből, hogy még erősebben térjünk vissza, mint amilyenek előtte voltunk” – mondta Bernd Storck a Magyar Időknek adott interjújában.

A futballkapitány elárulta: nem lepte meg, hogy maradhatott a posztján. „A közös célunkon az andorrai vereség sem változtatott, továbbra is a magyar futball fejlesztéséért dolgozunk” – fogalmazott. Kiemelte, hogy a jövőre kell koncentrálni, mert „nem lenne jó, ha egy rosszul sikerült meccs miatt mindent eldobnánk, amit eddig felépítettünk”.

„Ne kritizáljuk az Andorrában pályára lépett összes fiatal játékost. Ne mondjuk, hogy nem képviselnek minőséget. Én nem kommunikáltam látványosan a sajtóban, hogy milyen sok sérültünk van, mert nem akartam azt az érzetet kelteni a fiatalokban, hogy csak azért kaptak meghívót, mert a többiek sérültek. És most sem kifogásként, pusztán egyszerű tényként említem a sok sérültet. De lássunk tisztán: tíz játékosunk nem volt bevethető állapotban, megállapodtam néhány klubedzővel bizonyos futballisták szerepeltetéséről” – fűzte hozzá.

Bernd Storck az interjúban mindemellett azt mondta:

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.