Szigorítanák a huligánok elleni fellépést Németországban

A huligánoknak közvetlenül a mérkőzések előtt és után a rendőrségen kellene jelentkezniük.

MTI
2017. 08. 16. 10:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Néhány esetben súlyos bűncselekményről beszélünk, az igazságszolgáltatásnak ebben a tekintetben szigorúbbnak kell lennie” – vont párhuzamot a Bild napilapnak adott interjúban a miniszter a G20 hamburgi csúcstalálkozója, valamint a Hansa Rostock–Hertha BSC hétfői Német Kupa-mérkőzés között.

Előbbi során júliusban több száz rendőr sérült meg, utóbbit szurkolói rendbontás miatt kétszer félbe kellett szakítani. A berliniek drukkerei petárdákat hajigáltak, a hazai huligánok pedig székeket és Hertha-molinókat gyújtottak meg a lelátón.

A miniszter elképzelése szerint az ismert, már nyilvántartásban szereplő huligánoknak közvetlenül a mérkőzések előtt és után a rendőrségen kellene jelentkezniük, vagy ki kellene tiltani őket a stadionokból.

De Maiziere elítélte az atrocitást, és szégyennek nevezte, hogy „erőszakos anarchisták” kis csoportja képes beárnyékolni a sportot. A miniszter szerint a kluboknak és a szurkolóknak el kell határolódniuk az „agresszív drukkerektől”.

A rostocki együttest 2007-ben 100 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtotta a német szövetség, mert drukkerei zászlót égettek a lelátón, és az annak kapcsán kialakult erőszakos összetűzésben tizennégyen sérültek meg.

A belügyminiszternél sokkal békülékenyebb hangot ütött meg a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) elnöke, Reinhard Grindel, aki szerdai közleményében leszögezte, hogy nem szabad a szurkolók egészét büntetni néhány renitens viselkedése miatt, ezért nem javasolja zárt kapus büntetések kiszabását.

Az elnök egyben meghívta a problémás ultracsoportok képviselőit, hogy tárgyalóasztal mellett beszéljék meg, miként lehet megszüntetni a botrányokat.

„Véget kell vetni az erőszaknak. Fel kell építenünk a bizalmat, megoldanunk a félreértéseket, és együtt kell meghúznunk a határokat” – közölte Grindel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.