A klub honlapja pénteken arról számolt be, hogy a vezetés azért döntött így, mert a játékvezető peres eljárást indított Lipták Zoltán csapatkapitány ellen.
Az ügy előzménye, hogy idén április 29-én a Vasas elleni bajnoki mérkőzésen Kassai kiállította a válogatott futballistát, akit akkor öt mérkőzésre eltiltottak a játéktól. A fegyelmi eljárásban felvetődött, hogy a bíró rasszista megjegyzést tett a DVTK egyik akkori, jelenleg már a Puskás Akadémia színeiben futballozó játékosára.
„A DVTK bízik abban, hogy a peres eljárásban bebizonyosodik Lipták Zoltán ártatlansága, és a két fél békülése jeléül kezet nyújt egymásnak, mert ez szolgálná a magyar labdarúgás érdekét” – olvasható az állásfoglalásban, amely ugyanakkor leszögezte, a peres eljárás ideje alatt Kassai Viktor bármilyen szerepvállalása sértené a versenysemlegesség elvét.