A múlt heti világbajnoki selejtezők fényében kifejezetten pikánsnak ígérkezett a Barcelona torinói vendégjátéka, hiszen amellett, hogy az egész csoportkör egyik legrangosabb párosítása az övék, az olasz válogatott épp a spanyol nemzeti együttes miatt kényszerült pótselejtezőt játszani, amelyet Svédországgal szemben elveszített, s hatvan év után először nem jutott ki az aktuális vb-re.
A meccs előtt a legmeglepőbb talán az volt, hogy Lionel Messi csak a cserepadon kezdett: Valverde a Valencia elleni hétvégi bajnoki rangadó előtt pihentetni akarta legnagyobb ászát. A Juventus lépéskényszerben lépett pályára, hiszen ha nem győzi le a csoportelső Barcát, az utolsó fordulóra hagyja a továbbjutás kiharcolását. Ennek megfelelően az első percekben agresszívan játszott a Juve, Douglas Costa két perc után a tizenhatoson belül találta magát, ám lapos lövését Ter Stegen hárította. A hazaiak lendülete gyorsan alábbhagyott, hogy aztán a BL-szezon egyik legunalmasabb félidejét produkálja a két csapat. Az állóvizet Rakitic távoli szabadrúgása zavarta meg, amelyhez senki nem ért hozzá középen, s ez Buffont is becsapta, de végül a kapufát találta el a labda.
A második játékrész csak egy fél fordulatszámmal volt izgalmasabb, mint az első; Lionel Messi beállása arra volt elég, hogy a Barcelona jobban domináljon a Juve térfelén, de ziccerig csak egyszer, egy Cuadrado-hiba révén jutott el Lucas Digne. A vendégek francia balhátvédje a 68. percben ziccerben találta magát Buffonnal szemben, de rossz megoldást választott, Suáreznek szánt passzát lekapcsolták a védők. Az utolsó előtti percben Paulo Dybala lábában maradt a csattanó: a fiatal argentin tizenhatosról leadott lapos lövését nagy bravúrral védte Ter Stegen, így maradt a 0-0 (összefoglaló itt). A Juventusnak két hét múlva az Olimbiakósz ellen kell biztosítania második helyét a csoportban.
A Chelsea Qarabag elleni 4-0-s hengerlésével eldőlt, hogy az angolok biztos továbbjutók, de a C csoport nem lett kevésbé bonyolult a Roma madridi vendégjátéka után. Az Atlético Madrid három ponttal szerénykedett szinte reménytelen helyzetben a csoport harmadik helyén, de Griezmann és Gameiro góljaival legyőzték a délután még csoportelső Romát, viszont a továbbjutáshoz az utolsó fordulóban Londonban kéne nyerniük úgy, hogy a Roma nem győzi le hazai pályán a mezőny leggyengébb csapatát, az azeri Qarabagot.
A Paris Saint-Germain folytatta hibátlan BL-szezonját egy félelmetes győzelemmel. A skót bajnokságból magasan kiemelkedő Celtic gárdáját 7-1-re verték , Cavani és Neymar kétszer-kétszer betalált – apró szépséghiba, hogy Dembele első perces villanása miatt a PSG feljegyezhette első bekapott gólját az idei BL-szezonban. Az eddig százszázalékos Manchester United Svájcban égett meg, miután egy 89. percben szerzett góllal a Basel életben tartotta továbbjutási esélyeit.
A november 22-i forduló eredményei
A csoport:
CSKA Moszkva–Benfica 2-0
Basel–Manchester United 1-0
B csoport:
Anderlecht–Bayern München 1-2
Paris Saint-Germain–Celtic 7-1
C csoport:
Qarabag–Chelsea 0-4
Atlético Madrid–Roma 2-0
D csoport:
Juventus–Barcelona 0-0
Sporting–Olimbiakósz 3-1