Fölényesen, 5-2-re győzött a listavezető Videoton a Debrecen otthonában az OTP Bank Liga 16. fordulójának szombati mérkőzésén.
Debreceni VSC-Videoton FC 2-5 (1-2)
Nagyerdei Stadion, 3169 néző, v.: Farkas Á.
gólszerzők: Könyves (26.), Takács T. (92.), illetve Scepovic (11., 59., 65., a harmadikat 11-esből), Nego (22.), Géresi (82.)
sárga lap: Tőzsér (30.), illetve Lazovic (30.), Scepovic (31.), Fejes (55.), Hadzic (58.), Nego (77.)
Debreceni VSC: Nagy S. – Bényei, Kinyik, Szatmári, Ferenczi – Bódi, Jovanovic (Csősz, 88.), Tőzsér, Varga K. (Sós, 79.) – Mengolo (Takács T., 63.), Könyves
Videoton FC: Kovácsik – Fiola, Juhász (Tóth B., 84.), Fejes, Stopira – Nego, Varga, Hadzic – Scepovic (Tamás, 78.), Lazovic (Szolnoki, 69.), Géresi
Lendületesen kezdte a mérkőzést mindkét csapat, előbb a Videoton, majd a Debrecen hagyott ki egy százszázalékos helyzetet. A folytatásban aztán már gólokat is láthatott közönség, az első félórában a vendégek kétszer is bevették a debreceniek kapuját, amire a hazaiak csak egyszer válaszoltak.
Szünet után egyre inkább a Videoton akarata érvényesült, a találkozón három gólig jutó Scepovic rövid idő alatt kétszer is betalált, a debreceniek viszont nem tudtak újítani, sőt a hajrában tovább növelte előnyét a székesfehérvári gárda. A hosszabbításban ugyan még szépített a Loki, de a második félidőre széteső DVSC ellen ilyen arányban is megérdemelten nyert a Videoton.
A Ferencváros 2-0-s győzelmet aratott Pakson. A zöld-fehérek sorozatban negyedik sikerüket aratták, a legutóbbi kilenc mérkőzés megszerezhető 27 pontjából 25-öt begyűjtöttek.
Paksi FC–Ferencvárosi TC 0-2 (0-1)
Paks, 1800 néző, vezette: Berke
Gólszerzők: Paintsil (4.), Moutari (93.)
Sárga lap: Nikházi (89.)
Paksi FC: Verpecz – Vági (Nikházi, 77.), Zachán, Gévay, Szabó J. – Simon Á. – Papp K., Bertus, Bartha (Haraszti, 56.), Szakály D. (Hahn, 75.) – Kulcsár D.
Ferencvárosi TC: Dibusz – Botka (Leandro, 63.), Blazic, Otigba, Pedroso – Gorriarán, Spirovski – Lovrencsics G., Priskin, Paintsil (Moutari, 82.) – Böde (Lovrencsics B., 74.)
A Ferencváros kezdte aktívabban a találkozót, s második helyzetét értékesítette is. A következő percekben a mezőnyjáték volt domináns, s bár fél óra elteltével feléledt a Paks, a szünetig egyenlítenie nem sikerült.
A fordulást követően az addig sem hatalmas iram tovább lassult, a Paks nem igazán tudott veszélyes támadásokat vezetni, a Ferencvárosnak pedig tökéletesen megfelelt az eredmény. Az első igazi nagy lehetőségre a 84. percig kellett várni, de a csereként beálló Moutari még nem tudott betalálni, a 93. percben azonban már nem hibázott.
A Puskás Akadémia Josip Knezevic találatával legyőzte a vendég Diósgyőrt a felcsúti Pancho Arénában.
Puskás Akadémia FC–Diósgyőri VTK 1-0 (0-0)
Felcsút, 1562 néző, v.: Andó-Szabó
Gólszerző: Knezevic (63.)
Sárga lap: Knezevic (10.), Vanczák (45+2.), Szécsi M. (76.), Balogh B. (92.), illetve Forgács (37.)
Puskás Akadémia: Hegedüs L. – Osváth, Vanczák, Spandler, Balogh B. – Zsidai, Szakály P., Knezevic, Molnár G. (Szécsi M., 56.) – Prosser (Bacelic-Grgic, 72.), Perosevic (Diallo, 79.)
DVTK: Antal – Eperjesi, Tamás M., Karan, Forgács D. (Szarka, 71.) – Vela, Busai, Kocsis G. (Nono, 62.), Óvári – Ugrai, Jóannidisz
Nagy iramban kezdődött a találkozó, komoly gólszerzési lehetőségek adódtak mindkét együttes előtt. A folytatásban fölénybe került a Diósgyőr, amely jóval több veszélyes helyzetet teremtett Hegedüs kapuja előtt, főként rögzített játékhelyzeteket követően. Az első játékrész legvégén mégis a Puskás Akadémia szerezhette volna meg a vezetést, de egy kontratámadás végén Prosser a kapufára bombázott.
A második félidő elején aktívabbak voltak a hazaiak, és Knezevic jóvoltából megszerezték a vezetést. A hátrányban játszó vendégek átvették az irányítást, ám próbálkozásaikból nem született gól, így egygólos vereséget szenvedtek Felcsúton.
Eseménydús mérkőzésen döntetlent játszott az utolsó helyezett Mezőkövesd a vendég Vasassal. A szombati találkozón a hazai csapat háromszor is vezetett, de a fővárosiak így is pontot szereztek.
Bár mindkét gárda jó felfogásban, lendületesen futballozott, egyik sem szakította meg nyeretlenségi sorozatát. A Mezőkövesd immár 14. mérkőzésén nem gyűjtötte be a három pontot – csak az első és a második fordulóban nyert –, míg a Vasas a legutóbbi négy összecsapásán nem tudta felülmúlni ellenfelét.
Mezőkövesd Zsóry FC–Vasas FC 3-3 (1-1)
Mezőkövesd, 2430 néző, v.: Szabó Zs.
Gólszerzők: Koszta (13., 59.), Strestík (65.), illetve Burmeister (28.), Berecz (64.), Gaál (67.)
Sárga lap: Koszta (69.), Lázár (82.), Vadnai (84.), illetve Berecz (76.), Vaskó (83.)
Mezőkövesd: Dombó – Lázár, Hudák, Szalai, Vadnai – Iszlai – Keita, Mlinar – Koszta, Novák, Strestík (Cseri, 86.)
Vasas: Kamenár – Benes, James, Vaskó – Burmeister, Vida, Berecz, Ristevski – Ádám, Remili (Kulcsár, 79., Szivacski 94.), Gaál
Még negyedóra sem telt el, és a Mezőkövesd vezetést szerzett: egy bal oldali beadás után Koszta Márk szép mozdulattal, eldőlve, kapásból a bal felső sarokba vágta a labdát. A gól után kicsit visszaállt a hazai csapat, a Vasas többször ívelhetett a kapu elé, ezek egyikéből, szögletből egyenlített. A folytatásban megint változott a játék képe, a mezőkövesdiek felpörgették a tempót, akadt is több helyzetük, az utolsó negyedórában egyértelműen fölényben futballoztak, de az álláson nem tudtak változtatni.
Sok volt a hiba, a pontatlan átadás a második félidő elején. Aztán a Mezőkövesd igyekezett birtokolni a labdát és irányítani a játékot, a Vasas pedig kontratámadásokat vezetett. A játékrész közepén nyolc perc alatt négy gól esett, a hazai vezetésre mindig sikerült gyorsan válaszolnia a Vasasnak. A mezőkövesdiek harmadik találatát Marek Strestík szerezte, akinek 25 méteres kapáslövése talán még Koszta első találatánál is szebb volt.
Mindkét csapat győzelemre játszott, így látványos mérkőzést láthatott a közönség.
Vereséggel mutatkozott be a Swietelsky Haladás új vezetőedzője, a szlovák Michal Hipp: szombaton a szombathelyiek 2-1-re kikaptak a Balmazújváros vendégeként. A zöld-fehérek így már hét bajnoki mérkőzés óta nyeretlenek.
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő–Swietelsky Haladás 2-1 (0-1)
Balmazújváros, 1577 néző, v.: Kassai
Gólszerzők: Fekete (61.), Sigér (80.), illetve Ramos (21.)
Sárga lap: Jagodics B. (35.), illetve Jagodics M. (48.), Williams (64.), Ramos (92.)
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: Szécsi – Habovda, Rus, Jagodics B., Uzoma – Vajda S., Sigér, Orovecz (Fekete, a szünetben), Maisuridze (Batarelo, 72.) – Zsiga (Rácz, a szünetben), Arabuli
Swietelsky Haladás: Király – Polgár, Wils, Jagodics M., Bosnjak – Németh Mi., Tóth M. (Mészáros, 82.), Németh Má. (Kiss B., 60.) – Ramos, Williams (Grumic, 72.), Halmosi
Az első perctől a Haladás futballozott kezdeményezőbben, többnyire a Balmazújváros térfelén zajlott a játék. A vendégek próbálkozásait siker koronázta, ugyanis egy szabadrúgás után Ramos háttal a kapunak, szép mozdulattal lőtt gólt. A bekapott góltól „felébredt” a hazai csapat is, szinte azonnal egyenlíthetett volna első komoly lövéséből, de Király nagyot védett. A szünetig átvette a játék irányítását a hajdúsági együttes, azonban gólt nem tudott szerezni.
A folytatásban is a hazaiak játszottak fölényben, a Haladás többnyire az eredmény őrzésére rendezkedett be. Bő negyedóra elteltével Fekete fejesével egyenlített a Balmazújváros, amely lendületben maradt, és immár a győzelem megszerzéséért támadott. Az újonc bő tíz perccel a vége előtt megszerezte a három pontot érő találatot, így hátrányból fordítva megérdemelten nyert, mert az első húsz percet leszámítva jobban és veszélyesebben játszott. Igaz, a hosszabbítás utolsó pillanataiban Szécsi bravúrosan lábbal védett egy lövést az előny megtartásához.
Az Újpest hazai pályán 2-1-re legyőzte a címvédő Budapest Honvédot. A találkozót zárt kapuk mögött játszották, miután a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága másfél millió forintra, valamint két zárt kapus mérkőzésre büntette az Újpestet a Videoton elleni találkozó miatt, amelyen a lila-fehérek szurkolói az ellenfelet és annak egyik játékosát szidalmazták, tárgyakat – köztük egy WC-tetőt – dobtak a játéktérre, valamint becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető, rasszista magatartást tanúsítottak.
Újpest FC–Budapest Honvéd 2-1 (1-0)
Szusza Ferenc Stadion, zárt kapuk, v.: Bognár T.
Gólszerzők: Tischler (23.), Windecker (61.), illetve Lanzafame (83.)
Sárga lap: Pauljevic (12.), Balázs (48.), illetve Eppel (71.), Lanzafame (81.)
Újpest FC: Pajovic – Pauljevic, Pávkovics, Litauszki, Balázs – Sankovic, Windecker – Nwobodo, Nagy D. (Mohl, 73.), Simon (Cseke, 89.) – Tischler (Kálnoki-Kis, 92.)
Budapest Honvéd: Gróf – Latifu, Deák, Kamber, Baráth, Holender (Laczkó, 64.) – Banó-Szabó (Stoiacovici, 75.), Pölöskei (Danilo, a szünetben), Gazdag – Eppel, Lanzafame
Az Újpest kezdte támadóbb felfogásban a találkozót, s ennek meg is lett az eredménye, amikor egy védők között átszálló labdát Nwobodo adott középre, a jó ütemben érkező Tischler pedig vezetéshez juttatta csapatát. A hazaiak ezt követően is megnehezítették ellenfelük dolgát, s letámadásokkal akadályozták labdakihozatalait.
A második félidőben nagyobb sebességre kapcsolt a címvédő, ám egy váratlan szituációból az Újpest növelte előnyét: Windecker a kezdőkörből ívelt Gróf kapuja felé, a labda pedig pont az elvetődő hálóőr előtt pattant fel, s kezei között átpörögve jutott a hálóba. A hajrában Lanzafame 15 méteres csavarásával szépíteni tudott a Honvéd, ám egyenlítenie nem sikerült, sőt az utolsó percben növelhette volna előnyét az Újpest, az eredmény azonban már nem változott.