A H jelű csoport csúcsrangadója ígérte a legnagyobb izgalmakat szerda este, hiszen a Real Madrid londoni vendégjátékán nagy eséllyel a csoportelsőség kérdése is eldőlhetett. Nem kezdte a legjobban a szezont a BL-címvédője, igaz a bajnoki bukdácsolások mellett veretlenül menetelt eddig az európai kupaporondon, legutóbb épp a Tottenhammel ikszelve.
A telt házas Wembley-ben ezúttal az első percektől kezdve a Spurs akarata érvényesült, noha többet birtokolták a labdát Ronaldóék, esetenként pedig egészen közel kerültek Lloris kapujához. A gyorsan kontrázó, sokszor egyérintős megoldásokat alkalmazó Tottenham azonban nagyobb veszélyt jelentett a madridi kapura, egy harcos Kane-labdaszerzés után pedig Dele Alli kotorta be Trippier beadását a 27. percben: 1-0.
A második játékrészben is a fiatal angol nevét skandálta a hazai közönség, miután két nagyszerű csellel elfektette Casemirót, és Sergio Ramoson megpattanó lövése ismét a madridi hálóban landolt: 2-0. A félidő derekán próbált kapaszkodni a címvédő, de egy szöglet utáni kavarodás végén Ramos az előtte álló Ronaldóba bikázta a labdát, pedig a kapu tárva-nyitva állt előtte. A Tottenham hibátlan napot fogott ki, rögtön megtorolta a Madrid kihagyott ziccerét, egy tankönyvbe illő, Alli–Kane–Eriksen-kontra után a dán irányító döntötte el a párharcot: 3-0. Cristiano Ronaldónak még összejött a 3-1-es szépítés, ezzel egyelőre biztosan ő áll a góllövőlista élén, de a játék minden elemében ellenfele fölé nőtt az angol együttes – és a szerencsével sem állt hadilábon –, ezzel a nagyszerű sikerrel pedig biztosan megérik a BL-tavaszt.
Maurizio Sarri, a Napoli rutinos mestere nyilatkozta azt a csapata számára sorsdöntő meccs előtt, hogy az UEFA igazán megengedhetné, hogy például a 21. perccel kelljen elkezdeni a találkozót, mert a meccsek első negyedét félelmetesen jól kezdi Pep Guardiola Manchester Cityje ebben a szezonban. Nos, az UEFA nem hallgatott a szemüveges vezetőedzőre, de a dél-olasz gárda értette a lényeget, hiszen nem engedte labdához a manchesterieket, egy mintaszerű támadás után pedig Insigne épp a 21. percben szerzett vezetést a hazai szurkolók nagy örömére: 1-0.