A két eddig ismert, és már lakhelyelhagyási tilalom alatt álló gyanúsított mellett a BRFK nyomozói újabb tizennyolc embert azonosítottak a Grupama Arénában november 4-én történt, lincselésnek is beillő verekedés feltételezett részvevői közül – közölte a rendőrség. Az azonosított férfiak közül a nyomozók tizennégy embert kedd este elfogtak, előállítottak, majd gyanúsítottként hallgattak ki.
A gyanúsítottak közül a nyomozók hét személyt őrizetbe vettek, és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására. A rendőrség további négy személy ellen elfogatóparancsot bocsátott ki: Birkás Tibort, Faragó Krisztiánt, Danka Gergőt és Potyondi Ferenc Zoltánt keresik.
Mint arról beszámoltunk, a vénaszkennert elfogadó szurkolói csapat, a Halhatatlanok vezetője verekedett össze az ellenőrzést eddig elutasító régi Fradi-tábor tagjaival a Groupama Aréna előterében. A vezérszurkoló két embert megkéselt, egyiküket súlyosan megsebesítve. Őt viszont – ahogy az a Magyar Nemzet birtokába kerülő helyszíni felvételen is látható – csaknem harmincfős, maszkos csapat verte-rugdosta eszméletlenre, azóta is kórházban ápolják.
A Fradinak hárommillió forintot kell befizetnie, továbbá a szövetség elrendelte a Groupama Aréna B1, B2, B3 és C1 szektorának három soron következő hazai NB I-es bajnoki mérkőzésen való lezárását. Az FTC vezetése a balhé ellenére sem mondta fel a vénaszkennert elutasító szurkolókkal kötött megállapodást.