A magyar labdarúgó-válogatott egyik szövetségi kapitánya sem keresett többet havi 10 millió forintnál – áll a sportági szövetség (MLSZ) csütörtöki, Álhírek a kapitányok fizetéséről című közleményében.
„Az MLSZ nem várja el senkitől, és nem engedi meg, hogy szerződés és fizetés nélkül végezze a munkáját" – olvasható az állásfoglalásban, amely a Sport Plusz hetilapban megjelent, a szövetségi kapitányok fizetését firtató cikkre reagál.
A szövetség kitér arra, hogy a 2010 óta kinevezett kapitányok – sorrendben Egervári Sándor, Csábi József, Pintér Attila, Dárdai Pál, Bernd Storck, Szélesi Zoltán és Georges Leekens – mindegyike részesült anyagi juttatásban, és a szakemberek fizetése között nem volt érdemi különbség. Az MLSZ jelezte, a szövetségi kapitány javadalmazásához nem használ fel közpénzt, és a kapitánnyal együtt hiánytalanul teljesíti a járulékfizetési kötelezettségeket.
Mint azt mi is megírtuk, a Sport Plusz cikke szerint Bernd Storck havonta 30 millió forintot kapott, így több mint kétéves regnálása során 780 millió forinttal lett gazdagabb. És ehhez jön a sportigazgatóságért havi 12,5 millió. A lap szerint Georges Leekensnek eddigi két hónapi munkájáért 30 millió forint ütötte a markát.
Az MLSZ közleménye Bernd Storck és Georges Leekens fizetése kapcsán tekinthető cáfolatnak, hiszen csak az ő bérük volt a Sport Plusz szerint tízmillió fölött. Ugyanakkor Storck esetében ehhez hozzájöhetett a sportigazgató fizetés, a lap szerint 12,5 millió forint, erről nem tesz említést a közlemény. Valamint ott volt még az Európa-bajnokságra való kijutásért és az ottani szereplésért járó prémium, amelyre Csányi Sándor MLSZ-elnök 2015 novemberi tájékoztatása szerint minimum 1,2 milliárd forintos keret volt.
Kerestük az MLSZ-t, hogy segítsenek tisztázni a helyzetet, ha válaszolnak, frissítjük a cikkünket.