Messiék a legnehezebb csoportba kerültek

Megvannak a csoport, a D jelűben például Argentína, Izland, Horvátország és Nigéria van.

Havasi Zsolt
2017. 12. 01. 14:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Moszkvában kisorsolták a 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokság csoportbeosztását. Felesleges sorok helyett érdemes a legfontosabbal kezdeni, egy ábrával, amelyen látható minden: 

A Kreml hatezer férőhelyes operatermében kiderült, Oroszország Szaúd-Arábiával játssza majd a nyitómérkőzést. S első ránézésre a D csoport tűnik a legkiegyensúlyozottabb négyesnek. Szinte négy különálló futballkultúra találkozik. 

Az is érdekes, hogy több nagy múltú válogatott sem lesz ott a jövő évi vb-n, például: Hollandia, Olaszország, USA vagy épp Chile.

A nyitóbeszédében Vlagyimir Putyin arról beszélt, hogy a legjobbak gyűlnek majd össze jövőre Oroszországban. – Bízom benne, hogy felejthetetlen nyár elé nézünk majd – tette hozzá. Mint mondta, a várakozások szerint 200 millióan követik majd az eseményeket. – Minden csapatnak sok sikert kívánok, biztatom a szurkolókat, hogy jöjjenek és élvezzék az eseményt – zárta beszédét Putyin.

Az orosz államfő után Gianni Infantinóé, a FIFA elnökéé volt a szó. Természetesen először mindenkinek megköszönt mindent, majd elmondta, minden jót és szépet remél.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.