A címvédő FC Barcelona bejutott a négy közé a labdarúgó spanyol Király-kupában: a gránátvörös-kékek csütörtökön a negyeddöntő visszavágóján 2–0-ra győzték le a városi rivális Espanyolt, így 2–1-es összesítéssel mentek tovább – írja az MTI.
A végeredmény már az első félidőben kialakult Lionel Messi és Luís Suárez góljaival. A Barcelonában csereként a 68. percben debütált a nemrég szerződtetett brazil Philippe Coutinho.
Szerdán nem jutott be a Real Madrid a Király-kupa elődöntőjébe. A királyi gárda előzőleg idegenben 1–0-ra nyert ugyan a Leganés ellen, de a szerdai visszavágón hazai pályán 2–1 arányban kikapott, és kiesett. Ezzel a Leganés lett az első olyan együttes a sorozat történetében, amely az első, hazai pályán elszenvedett vereség után, visszavágón tudta kiejteni a csapatot. Csütörtökön Zinédine Zidane a mérkőzésről azt mondta: ez volt edzői pályafutása legszomorúbb estéje. Igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy jövője attól a BL-párharctól függ-e.
Az elődöntő sorsolását pénteken tartják.