Kakucson vívott felkészülési meccset a Dabas U19-es csapata, amikor a csapat fiatal focistája összeesett – írja a Bors a Foci a Köbön blog beszámolója alapján.
Duhaj Ádám gólt lőtt, majd később cserét kért. A pálya szélén összeesett, és leállt a légzése, pulzusa.
Farkas Krisztián, a csapat edzője a blognak elmondta: két perc volt hátra, amikor Ádám jelezte, hogy lemenne a pályáról, és egy perc múlva le is ment, mert a cipője nyomta a lábát. „Lesétált az oldalvonalnál, hogy odajön hozzám, a kispadhoz, de nem jutott el odáig Az oldalvonal mellett tartózkodók állítják, a kapu mögött még kinyújtózott, mintha szúrna a szíve, aztán összeesett” – fogalmazott. Mint mondta, mire a mentő Budapestre ért, már stabil volt Ádám állapota. A fiatalt jelenleg a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán ápolják, mesterséges kómában tartják.