Az egykori sikeredző, Weisz Árpád nevét viseli csütörtöktől a bolognai labdarúgó-stadion egyik tribünje. A klub honlapjának beszámolója szerint a délelőtti ünnepségen a Curva San Luca elnevezésű lelátórészt keresztelték át a Renato Dall’Ara Stadionban.
Jelen volt az eseményen a klubvezetőkön kívül Virginio Merola polgármester, Alberto Sermoneta főrabbi, valamint Daniele De Paz, a bolognai zsidó hitközség elnöke, és jó néhány szurkoló is.
A zsidó származású szakembert a mai napig Olaszország egyik legsikeresebb edzőjeként, a labdarúgás-elmélet és az olasz edzőszakma úttörőjeként tartják számon. Weisz Árpád a 30-as években először az Internazionale (akkor Ambrosiana), majd a Bologna trénere volt. Ő a legfiatalabb edző, aki bajnokságot nyert Olaszországban: 1930-ban, 34 évesen az Ambrosianával ünnepelhetett scudettót, majd a Bolognával kétszer lett aranyérmes. Emellett minden idők egyik legjobb olasz labdarúgója, Giuseppe Meazza fölfedezőjeként is emlegetik.
Weisz Árpád 1938-ban a faji törvények miatt elmenekült Olaszországból. Feleségével és gyermekeivel együtt 1944. január 30-án, az auschwitzi haláltáborban vesztette életét.