Eddig sem valami kamuszakot választott, hiszen a műszaki földtudományi karon végzett, a „mi lesz, ha nagy lesz” kérdésre pedig így felelt: „Lehetek geofizikus, geológus vagy például hidrogeológus. ( ) Mindegyik szakterület nagyon érdekel. Ráadásul igen hasznos ágak ezek, a geofizikus megállapítja, hol érdemes fúrásokat kezdeni olaj vagy gáz után kutatva, a hidrogeológus meg a termálvizet keresi. A mi feladatunk például, hogy hol, milyen talajra lehet építkezni, hol fordulhat elő földcsuszamlás és hasonló.”
Eperjesinek a cikk alapján önbizalma és önismerete is van, így folytatja: „Azzal azért tisztában voltam, hogy nem vagyok hülye gyerek, így nem akartam elpazarolni a lehetőséget, hogy soha nem volt bajom a tanulással.
Tudtam, több áldozatot kell hoznom, és ahogyan a futballpályán, úgy azon kívül is rendkívüli motiváció dolgozik bennem,
ez nem jelentett problémát. Ha egyszer majd abbahagyom a labdarúgást, szeretnék több lábon állni – a tudás pedig hatalom.”
Az interjú későbbi részében kiderül, a gólszerzés már nem megy ilyen jól, más kérdés, hogy egy hátvédnek nem is ez a fő feladata a pályán: „Hiányérzetem van Eddig hatvankét NB I-es bajnokin futballoztam, de még egyszer sem sikerült gólt szereznem. Frocliznak is a csapattársak, Bódog Tamás, a szakmai igazgatónk is mindig viccesen megkérdezi, mikor érkezik már meg az első Kétségtelen, ideje lenne! A testvéreim pedig azt mondogatják, ne habozzak, vállalkozzak akár harminc méterről is! Nem gyötröm magam ezekkel a gondolatokkal, egyszer úgyis szerzek gólt az élvonalban. Legalábbis remélem ”