Egy nyugodt, kiegyensúlyozott Dárdai Pál készül csapatával, a Herthával a Hoffenheim elleni mérkőzésre. (Válogatottunk korábbi szövetségi kapitányával Berlinbe utazó munkatársunk hosszabb interjút készített, amelyet jövő héten elolvashat a Magyar Nemzetben és hírportálunkon is.) Magyaros rangadó következik szombat délután, hiszen a Hoffenheim keretében ott van Szalai Ádám is. A két csapatot a Bundesliga tabelláján két hely, de mindössze egy pont választja el egymástól. A három pont így mindkét félnek komoly előrelépést jelentene, egyúttal az egyik közelebb kerül az európai indulást jelentő pozícióhoz.
A többi topligában is rendeznek kiemelkedő meccseket a hét végén, ráadásul az első fordulók jönnek a téli átigazolási szezon után. A Premier League-es Arsenal például az Everton ellen mutathatja meg, mire megy Olivier Giroud eladása és Henrih Mhitarjan, valamint Pierre-Emerick Aubameyang megszerzése után – bár utóbbi betegséggel bajlódik, így nem biztos, hogy pályára lép. A 26. forduló egyik legérdekesebbnek ígérkező párharcát vasárnap kora este rendezik: a Manchester United szerdai 2-0-s legyőzése után a Liverpool vendégeként játszik rangadót a hét meccs óta veretlen Tottenham Hotspur. A két együttes mindössze két pontra van egymástól a tabellán, így ha a Liverpool győz, öt ponttal ellép riválisától, vendégsiker esetén pedig a londoniak megelőzik a Vörösöket. A tizenöt pontos előnnyel listavezető Manchester Cityt pedig még nehezebb lesz befogni, ha nyer a Burnley vendégeként.
A spanyol liga 22. fordulójában a második helyen álló Atlético Madrid a harmadik Valencia ellen hazai pályán vív rangadót, ha a vendégek kikapnának, sorozatban harmadszorra zárnának meccset pont nélkül, s lecsúszhatnának a dobogóról. Eközben a veretlenül listavezető Barcelona a városi rivális Espanyolhoz látogat, a Barca mögött tizenkilenc ponttal leszakadva negyedik Real Madrid pedig Valenciában, a Levante ellen bizonyíthat.
Az olasz bajnokságban nem rendeznek nagy rangadót, bár magyar szemmel fontos lehet, hogy a tizenkettedik helyen lévő Bologna a közvetlen előtte álló Fiorentinát fogadja. A hazaiaknál Nagy Ádám ugyan az utóbbi három fordulóban nem kapott játéklehetőséget, és a szezonban is csak ötször eddig.