BL-klasszikussal zárult az idei nyolcaddöntők sora. A Chelsea és a Barcelona sokszor találkozott egymással az elmúlt két évtizedben, a londoniaknak most pedig épp egy olyan eredményre lett volna szükségük, mint a 2012-es kiírás elődöntőjében, ahol a Nou Campban 2–2-t játszottak, ezzel bejutottak a döntőbe, amit a Bayern München ellen meg is nyertek.
Lionel Messi gólja a Stamford Bridge-en elrondította a Chelsea majdnem tökéletes odavágóját, ezért a barcelonai mérkőzésen kénytelen volt offenzívan fellépni már az első percekben a Hazard vezette támadóalakulat, de megint Messi rontotta el a bulijukat.
Az argentin klasszisnak múlt héten született meg harmadik gyermeke, ezért ki is hagyta csapata hétvégi bajnokiját. Frissessége a 3. percben gólt is ért: egy Suarezzel való összjáték végén kiszorított helyzetben, Courtois lábai között pöccintette be a labdát a Chelsea hálójába, megszerezve 99. – egyben leggyorsabb – Bajnokok Ligája-találatát (1–0).
Heves vendégrohamok következtek, nem nagyon befolyásolta őket a gyorsan bekapott gól, de az egykori Barca-játékos, Cesc Fabregas 20. percben eladott labdája sokba került. Messi volt szemfüles megint, két csel után pedig önzetlen: a jobb oldalon üresen érkező Ousmane Dembéléhez passzolt, aki egy átvétel után kilőtte a kapu jobb felső sarkát (2–0). A nyáron több mint 100 millió euróért igazolt francia támadónak hosszú sérülése miatt ez volt az első gólja a Barca színeiben, épp a legjobbkor.
A sokat dolgozó és lövésekig is eljutó Chelsea innen már nagyon nehéz helyzetben volt, de az egyenlítés egyben továbbjutást is eredményezett volna. Az első félidő legvégén Marcos Alonso került a legközelebb a gólhoz, szabadrúgása a kapufa külső oldalán csattant.
A második játékrészben is a spanyol szárnyvédő került helyzetbe, kétszer is célba vehette volna Ter Stegen kapuját egészen közelről, de előbb Dembélé, majd Piqué blokkolt bravúrosan. A Barca veszélyes kontráiban bízott, s tette ezt minden joggal, ugyanis egy újabb gyors támadás végén Messi megszerezte 100. gólját is a Bajnokok Ligájában (3–0). Ismét a kapus lábai között.