Huszonöt évvel ezelőtt egy UEFA-kupa-negyeddöntőn 3-1-es madridi siker után Párizsban sikerült fordítani a PSG-nek, és George Weah vezérletével 4-1-re megverte a Realt, továbbjutva az elődöntőbe. Mondhatnánk, hogy a tét ezúttal kisebb volt, hiszen még csak a nyolcaddöntőknél tartunk, de egyrészt a Bajnokok Ligájában vagyunk, másrészt a nagyszabású párizsi tervek szemszögéből csakis a továbbjutás volt az elfogadható.
Az elmúlt két BL-kiírás győztese a spanyol bajnokságban egy ideje az esélytelenek nyugalmával focizgat hétről hétre, de Cristiano Ronaldóék fő specialitása az európai porond. Ezt bizonyította a szintén 3-1 arányban megnyert madridi odavágó, mely előtt sokan már előre eltemették a spanyolokat. Azóta ráadásul kiesett a világ legdrágább játékosa a másik oldalon, Neymar bokáját meg is kellett műteni, így az esélyek teljesen megfordultak a visszavágóra.
Unai Emery paklijában viszont maradt még ász, például az idén már 13 gólnál tartó, a Real Madriddal korábban Bajnokok Ligáját nyerő Ángel Di María, s a párizsi szurkolók többek közt az ő játékában bíztak Neymar hiányában. Nos, hiába a bizalom, hiába a fogadkozás a játékosok részéről (Dani Alves például emelkedett beszédében azt fejtegette, hogy Neymarért fognak játszani a visszavágón), a Parc des Princes gyepén semmi nem utalt arra, hogy a hazaiaknak reális esélye lenne ledolgozni a hátrányukat.
Az első félidő szinte teljesen eseménytelenül telt, a PSG megpróbált nekiesni a Real Madridnak, de Sergio Ramosék védelme sokkal stabilabb lábon állt, mint az idény korábbi periódusaiban. A nagyobb helyzetek így a megbomlott párizsi védelem előtt (inkább mögött) alakultak ki. Ramos bal lábas lövését, illetve Benzema ziccerét Areola védte, így a második játékrészre még reménykedve futhattak ki a hazaiak, akiknek két góllal kellett volna győzniük.
A fordulás után viszonylag gyorsan felhagyott a lelkesedésük, miután Lucas Vázquez bal lábas beadására Cristiano Ronaldo érkezett tökéletesen (0-1). Fejjel szerezte meg idei 12. európai gólját, ezzel pedig zsinórban kilencedik Bajnokok Ligája-mérkőzésén is betalált. Innentől mindent egy lapra feltéve kellett volna támadnia Emery legénységének, de Marco Verratti kiállítása megpecsételte a PSG maradék esélyeit is. A fiatal olasz középpályás már egy sárga lappal a neve mellett kért számon egy szabadrúgást Felix Brychen – nem épp lírai hangnemben.