A hatóság a mai kornak megfelelő csatorna, az internet segítségével a www.nfhokosotthon.hu weboldalon szeretne szerepet vállalni a környezettudatos fogyasztóvá válásban. Magyarország negyedik középtávú fogyasztóvédelmi politikájának megvalósítására irányuló kormányhatározat kiemelten említi, hogy a tudatos fogyasztóvá válás elősegítése kiemelt feladat.
A fogyasztóvédelmi hatóság eddig is kiemelt feladatként kezelte a fiatalkorúak, gyermekkorúak tudatos fogyasztóvá válását, ennek érdekében előadásokkal, laboratóriumi nyílt napokkal, fogyasztóvédelmi vetélkedőkkel és nem utolsó sorban az Okoskosár elnevezésű interaktív honlappal igyekezett elősegíteni a fogyasztóvédelmi ismeretek széleskörű terjesztését.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság legújabb saját fejlesztésű kezdeményezésével az energiatakarékosságra, a háztartásokban keletkező költségek csökkentésére, környezetvédelmi szempontokra, biztonságos termékvásárlásra, tudatos fogyasztásra kívánja felhívni a figyelmet játékos formában.
Környezettudatos, és öntudatos fogyasztói magatartással elérhető az otthonok rezsiköltségének jelentős mértékű csökkentése, melynek révén az egész család hasznosulhat a játékból tanult ötletekből. Az Okosotthon végére érve számszerűsíthető az elért rezsicsökkentés mértéke.
A játékot szülők és gyermekek, kicsik és nagyok egyaránt játszhatják, remélve azt, hogy nem csupán a kisebb gyermekeknek, hanem a felnőtteknek is tudunk új lehetőségeket ajánlani a költségek realizálása érdekében.
A honlap 2 modulból áll. Az első modulban a felnőttek tehetik próbára tudásukat. A játék során az „otthon” helyiségein végighaladva kell megválaszolniuk a kvíz formában felugró kérdéseket úgy, hogy azzal a lehető legmagasabb megtakarítást érjék el.
Minden kérdésnél több helyes válasz van, melyeknél a megtakarítás mértékében van eltérés. Így a játékos nem csak arra kap választ, hogy mely módon csökkenthető leginkább a háztartása kiadása, hanem a modul egyfajta tükörként is működik, hiszen az egyéni szokások költséghatékonyságát is mérhetővé teszi.