Az éjszakai irányfények veszélyei

Nem mindegy, hogy milyen éjszakai irányfényt használ, veszély forrása is lehet!

2014. 05. 12. 6:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha éjszaka felkelünk, nem szeretünk nagy fényt kapcsolni, mert a szemünk hozzászokott a sötéthez, és ilyenkor bántó az erős fény. Ahol viszont nagyon sötét van, de szeretnénk eljutni a lakás egy másik pontjára, ott jó szolgálatot tesz egy éjjeli fény, amely csak gyenge fényt ad, pont annyit, hogy eltaláljunk a kívánt helyre, és megtaláljuk, amit keresünk, és nem utolsó sorban elkerülhetjük a bútorok sarkába, lábába való ütközést vagy megbotlást.

A villamos készülékek, amelyek hálózati feszültségről működnek sok esetben okozhatnak baleseteket, így ennél a termékkörnél is vannak problémás pontok.

Ezeket a lámpákat legtöbbször hozzáférhető helyen helyezzük el – például egy fali aljzatban –, ezért fontos, hogy a készülék kialakítása ne olyan legyen, hogy azt a gyerekek játékszernek nézzék. Sok ilyen lámpatest formáz kisállatot, mesefigurát, vagy csak nyomatként szerepel rajta, amitől a gyermek számára vonzóvá válik.

Másik fontos követelmény, hogy az izzót ne lehessen kicserélni a már hálózatra csatlakoztatott lámpatesten. Ezt a követelményt legegyszerűbben úgy oldják meg, hogy a burát, ami lehetővé teszi az izzóhoz való hozzáférést, csak a hálózatról leválasztott állapotban lehet leszerelni illetve eltávolítani. Ennek ellenére ez a kifogásolt termékeknél a jellemző hibák között van.

 

 

A szinte kizárólag szigetelőanyag burkolatú lámpatesteken alapkövetelmény, hogy a foglalat és annak környezetében ne lehessen megérinteni a feszültség alatt lévő fém részeket. Vonatkozik ez a burkolat illesztéseire is, amelyeknél szinte láthatatlanul veszélyesen közel kerülhet a feszültség alatti rész a megérinthető felülethez. A tapasztalatok szerint a vizsgálatok során előfordul megérinthető feszültség alatt levő kiálló foglalatrész, lámpafej is, ami áramütést okozhat.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni a burkolat megfelelő szilárdságát, valamint a lámpatest tömegét, amely káros nyomatékot fejthet ki a csatlakozó aljzatra.

Ezeknél a termékeknél a lámpatestből alakítják ki a csatlakozódugót, így a készülék közvetlenül a hálózati csatlakozó aljzatba dugaszolható. Az ilyen csatlakozó dugónak lényeges méreteit és jellemzőit tekintve éppen úgy meg kell felelni az előírásoknak, mint a vezetékre szerelt dugónak.

Nem egy készülék izzója E12 menetű és ezért nem csereszabatos (szabványos: E14), nem kapható a hazai forgalomban.

Az elmúlt időszakban vizsgált 9-fajta irányfény egyike sem felelt meg a szabvány követelményeinek. Mindezek alapján a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság folyamatosan vizsgálja a kérdéses termékkört.

 

 

Ha a vizsgálatok során bebizonyosodik, hogy a termék nem biztonságos, a Hatóság elrendeli azok forgalomból történő kivonását és visszahívását. A már letiltott irányfényeket ezen a linken találhatja.

A veszélyes termékek magas aránya miatt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság továbbra is szükségesnek tartja a következő években a termékkör rendszeres, átfogó ellenőrzését, termékbiztonsági vizsgálatokat, a veszélyes termékek forgalomból való kiszűrését.

A nem biztonságos készülékeket és az NFH által letiltott egyéb veszélyes termékek az alábbi linken érhetőek el: http://www.nfh.hu/magyar/hasznos/termekbiztonsag/veszelyes_1

Amennyiben úgy véli, hogy az ön által vásárolt termék nem biztonságos, kérjük, jelentse nekünk az alábbi linken található tájékoztatás szerint:

http://www.nfh.hu/magyar/hasznos/termekbiztonsag/termbizt_bejelento

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.