Február 19-én az ország sok étterme különleges akciókkal csábítja a vendégeit. Az évek óta nagy sikerrel futó, idén tizedik alkalommal megtartandó torkos csütörtökön féláron lehet fogyasztani a programhoz csatlakozó helyeken.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szeretné felhívni az esemény iránt érdeklődők figyelmét néhány olyan aspektusra, amire érdemes odafigyelni.
Ha a vendéglátás során olyan kereskedői magatartást tapasztalnak, mely a meghirdetett akció feltételeivel ellentétes, valamint megtévesztette önöket a részvétel kapcsán, elsősorban azt javasoljuk, hogy a helyszínen jelezzék problémájukat. Ha nem rendezik azonnal, úgy a vendéglátó egységben található vásárlók könyvébe jegyezzék be panaszukat. Erre a vállalkozásnak harminc napon belül érdemben írásban kell válaszolnia. Amennyiben ezt megszegi, a panaszkezelés megsértése miatt fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezhető ellene.
Ha megtévesztő, tisztességtelen módon jártak el önökkel szemben – például csak korlátozott tartalmú étlap állt rendelkezésre; az italok nem voltak féláron; többféle árfeltüntetést tapasztaltak, vagy ellenkezőleg: semmilyen információt nem kaptak az árakról; az étlapon nem szerepelt felszolgálási díj, és mégis felszámították –, úgy az önök lakóhelye vagy a vállalkozás székhelye szerint illetékes területi fogyasztóvédelmi felügyelőségnél élhetnek panaszbejelentéssel.
Amennyiben fogyasztásukról nem vagy csak hiányos tartalmú számlát kaptak, bejelentéssel élhetnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál.
Előfordulhat, hogy az étel minőségével vagy a higiéniai körülményekkel kapcsolatban van kifogása. Ezt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak jelezheti, akár már a helyszínen is, például a Nébih Navigátor okostelefon-alkalmazással vagy a hivatal zöld számán: 06-80-263-244.
Javasoljuk továbbá, hogy a Magyar Turizmus Zrt. mint szervező felé jelezzék az akció feltételeit megszegő szabálytalan magatartást.
Az akció feltételei szerint a torkos csütörtök hetén és az azt megelőző héten használt étlap és itallap választékának és árainak teljes körű megtartása mellett kell választási lehetőséget biztosítani a teljes étlapkínálatból. Külön erre az alkalomra készített, torkos csütörtöki, szűkített menüsorral nem lehet az akcióban részt venni.
Általánosságban nem jellemző, hogy a fogyasztóvédelmi hatósághoz az akcióval kapcsolatos panaszok érkeznének, ezért remélhető, hogy idén is minden résztvevő számára kielégítő módon zajlik le a rendezvény.
További hasznos információk: www.nfh.hu
Kérjük, a blog olvasásakor vegye figyelembe, hogy a bejegyzések a megírás idején hatályos jogszabályi rendelkezéseken alapulnak. A problémára nem kizárólag az általunk megírt válasz lehet a követendő példa, elképzelhető, hogy létezik más megoldás, a kérdés más nézőpontból való megközelítése.