Európa: legyen!

Az ep-választásnak óriási a tétje, az elvilágiasodott, bevándorláspárti erők néznek szembe a nemzetek Európájának gondolatát támogató, a keresztény kultúra védelmét fontosnak tartó közösségekkel.

Templomtorony Portugáliában. A kereszténység Európa lelke Fotó: REUTERS/Rafael Marchante

Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz – ezt az utóbbi években többször idézett kijelentést Robert Schuman luxemburgi születésű, német–francia kereszténydemokrata politikus tette közel hetven éve az Európai Unió elődjének megalapításakor. Amikor ez a gondolat elhangzott, akkor néhány évvel voltunk a második világháború befejezése után. Európa kettészakadása éppen csak elkezdődött, a kontinens keleti felén gőzerővel folyt a kommunista típusú rendszerek megszilárdítása, a nyugati országokban meg a romok eltakarítását követően a jóléti államok építése indult el.

Schuman aggodalmai akkor kevésbé a Nyugat, mint inkább a Kelet miatt voltak indokoltak. Tudni lehetett ugyanis, hogy a diktatúrákban Isten, így a kereszténység számára nem lesz hely, és csak a kommunista vezetőket illetheti csodálat. Ezzel szemben talán sokan gondolhatták azt, hogy a Nyugaton kibontakozó jólét és szabadság szükségszerűen új lendületet adhat a vallásgyakorlásnak.

A következő évtizedek alatt azonban ennek sokkal inkább az ellenkezője történt, mert miközben a kommunista rendszerek erővel próbálták meg visszaszorítani a hitéletet, többnyire sikertelenül, Nyugaton a rosszul értelmezett szabadság megviselte, sok esetben tönkre is tette a lelkeket. Természeti hasonlattal élve: egy fát is könnyebb elpusztítani, ha elvágjuk a gyökereit, mintha a leveleit, ágait vagdossuk le. Amíg a gyökérzet ép, addig bármekkora a pusztítás, a fa újra képes kihajtani. Ez történt Kelet- és Közép-Európában a kereszténységgel is. A szovjetek elnyomása alatt sínylődő országokban a látható lángokat nem tűrte meg a hatalom, de a felszín alatt nagyon is eleven volt a parázs, és amint lehetséges volt, a tűz új erőre kapott.

Robert Schumannak volt egy másik, korát meghaladó gondolata is, amelyet Gulyás Gergely is idézett tegnap megnyitóbeszédében a Századvég Alapítvány konferenciáján. Franciaország miniszterelnöke és az Európai Parlament későbbi elnöke úgy fogalmazott, hogy a keresztyén­üldözés visszahullással fenyeget a demokráciából a barbárságba. Pedig amikor Schuman e gondolatot megfogalmazta, még nem jelentett akkora fenyegetést a migráció, mint most, és az iszlám radikalizmustól sem kellett annyira tartani Európában, mint napjainkban.

A kereszténydemokrata politikus félelmei azonban mára beigazolódtak, Nyugat-Európában ma már több tízmillió iszlámhívő bevándorló él többnyire elszórtan, de egyre nagyobb egybefüggő közösségeket alkotva. Sokan közülük nyitottak a radikalizmusra, a no-go zónákban párhuzamos társadalmakat építettek ki, és minimális hajlandóságot sem mutatnak az együttműködésre, nemhogy az asszimilációra. A jóléti – ma még többségi – társadalmak közben a megszerzett, törékeny gazdagság bűvöletében élnek, megtagadják a keresztény gyökereiket, és jellemzően nemet mondanak a család intézményére és a gyermekvállalásra is.

Így mára éppen a hetven évvel ezelőtt a szovjet megszállástól és elnyomástól féltett Kelet- és Közép-Európa, benne természetesen Magyarország lehet a kereszténység védőbástyája a kontinensen. Nálunk ugyanis Isten házában nem gördeszkapályák és szórakozóhelyek ütnek tanyát, hanem a templomok maradnak a vallásgyakorlás központjai. Sőt, a meglevő templomok felújítása mellett újak is épülnek. A kormány támogatja a keresztény egyházakat, és jelzésértékű az is, hogy a kabinet több tagja fontosnak tartja részvételét a júniusi csíksomlyói pápalátogatáson.

A közelgő európai parlamenti választásnak ezért óriási a tétje, az elvilágiasodott, multikulturális, bevándorláspárti erők néznek szembe a nemzetek Európájának gondolatát támogató, a keresztény kultúra védelmét fontosnak tartó, migránsellenes közösségekkel. Az a kérdés is eldőlhet, hogy Európa lesz vagy nem lesz. Hát legyen!