A (jog)állam lebontása

Az államnak és a jogállamnak vannak ismérvei. Az államnak például vannak határai, amelyeket képes megvédeni, vannak törvényei, amelyeknek képes érvényt szerezni, amelyeket képes betartatni, többek között erőszakszervezetei által. Ha ezek közül valami nincs, akkor állam sincs.

Amikor egy gazember embercsempész az olasz állam törvényeire és erőszakszervezeteire fittyet hányva erőszakkal beviszi a csempészett embereket egy olasz kikötőbe, akkor ezt az államot bontja le.

Amikor ezt a bűncselekményt a sajtó ünnepli, és az ügyben érintett német külügyminiszter is a bűnöző pártjára áll, akkor nevezettek szintúgy az államot bontják le. Amikor a német rendőrség jogszerűen ki akar toloncolni egy migránst, és ezt idióta széplelkek, „jogvédők” meg NGO-k megakadályozzák, a rendőröket megtámadják, a kitoloncolandó migráns pedig eltűnik, akkor az állam és a jogállam tűnik el.

Amikor négyszáz, hordába verődött előember beszabadul egy német strandra, és ott zaklatja a nőket, mire bezárják a strandot, ahelyett, hogy az előembereket a szükséges és elégséges, de mindenekelőtt elrettentő erőszakkal eltakarítanák, akkor az államba és a jogállamba vetett hitet ássák alá.

A jogállamnak mindezeken felül vannak úgynevezett írott és íratlan szabályai, szokásjogok, hagyományok, amelyek mindenki számára kötelezően betartandók.

Idén májusban EP-választások voltak Magyarországon, szokatlanul magas részvétel mellett a kormánypártok fölényes győzelmet arattak, egy híján megszerezték a mandátumok kétharmadát, egyedül kétszázezerrel több voksot kaptak, mint az összes többi nyolc induló párt.

A magyar választók meggyőző többséggel a kormánypártokat bízták meg azzal, hogy képviseljék őket az Európai Parlamentben. S most az EP-ben elkezdődött a bizottsági elnöki és alelnöki helyek kiosztása, ezen pozíciókra pedig az Európai Néppárt öt magyar kormánypárti képviselőt jelölt.

A jogállamiság elengedhetetlen részeként létező és működő szokásjog szerint, továbbá és nem másodlagos módon a hazafias szolidaritás és az összetartozás alapján ilyenkor formális szavazáson az egy országból való képviselők megszavazzák egymás jelöltjeit.

A Momentum, az MSZP és a DK ezt a jogállami alapkövet is felrúgta, felmondta az írott és íratlan szabályokat, a szokásjogot, így a magyar választópolgárok kinyilvánított akaratával is szembeszállt. Hiába mondják, hogy tőlük ezt várják el a saját szavazóik, ez ugyanis semmit sem jelent. Tudniillik a magyar szavazók mindösszesen azt várják el és azt akarják, hogy ennek az országnak minél nagyobb és minél erősebb képviselete legyen, lehessen a megszabott keretek között (21 mandátum) az EP-ben.

Ezzel megy szembe a jogállamot lebontó nevezett pártok semmivel sem igazolható, becstelen magatartása, amely erkölcsi értelemben mindenképpen hazaárulás. Persze nincs új a nap alatt. Kommunista nem vész el, csak átalakul, ezek most pontosan ugyanazt teszik, amit elődeik, a Tanácsköztársaság emigrált vezetői annak idején, amikor nemzetközi blokádot szerveztek a trianoni békével halálra ítélt és élet-halál harcot vívó ország ellen, csak azért, hogy „nemzetközi” segítséggel és támogatással visszaszerezzék a hatalmat.

Mindezekből egy dolog következik. Ezennel határozottan követelem, hogy a magyar kormányzópártok azonnali hatállyal váltsák le a magyar parlament bizottsági elnöki és alelnöki stallumaiból nevezett pártok képviselőit. Sehol sincs törvénybe foglalva, hogy ellenzékieknek kell betölteni ezeket a fontos pozíciókat, ez eddig csak a szokásjog alapján működött így.

A szokásjogot pedig felrúgták. Akkor viszont legyen felrúgva tényleg, és a kormánypártok ne legyenek se elnézők, se megértők, se úriemberek. Ezekkel szemben ilyesmire nincsen lehetőség!