időjárás 3°C Andor , András 2022. november 30.
logo

A nemzet joga

Kis Ferenc
2019.07.26. 06:00
A nemzet joga

A bevándorlás mellett elkötelezett nemzetközi erőknek eszük ágában sincs feladni, csökönyösen ragaszkodnak az egész kontinens jövőjét veszélyeztető víziójukhoz, és minden eszközt bevetnek a migrációt elutasító nemzetek ellen. Aki eddig arról beszélt, a magyar kormány „minden sötét brüsszeli sarokban” bevándorláspártiakat lát, azt éppen az unió vezető intézménye józaníthatja ki mostani lépésével. A távozó Európai Bizottság – hűen eddigi ténykedéséhez – még egy utolsót rúgott hazánkba, az uniós bíróságon támadta meg Magyarországot a Stop, Soros! törvénycsomag miatt, a harmadik szakaszba léptetve ezzel a tavaly júliusban megindított kötelezettségszegési eljárást.

Juncker úréktól mindez nem meglepő, mondhatjuk, hogy bejött a papírforma, mégsem legyinthetünk rá, mert a folytatódó jogi eljárás is azt jelenti: nem dőlt el a küzdelem. A májusi európai parlamenti választásokon ugyan erősödtek a nemzetek Európáját támogató és a bevándorlást ellenző pártok, de némi fazonigazítással, új név és imázs mögé bújva jelentős befolyást szereztek a globalista, migrációpárti formációk is. Most zöld csomagolásban próbálják eladni ugyanazt a terméket, amire már – az elmúlt évtizedekben ideológiailag igencsak megdolgozott – nyugati társadalmak többsége sem vevő. A megtévesztés azonban ideig-óráig működig – ezt mutatja a májusi EP-választás eredménye –, ezért a következő ötéves ciklusban is kemény ellenállásra kell számítaniuk a szuverenista politikát folytató kormányoknak.

A legfontosabb szempont azonban mindig a népakarat, amit a választópolgárok kinyilvánítottak, hazánkban több alkalommal is. Sokan többféleképpen közelítettek eddig ehhez a vitához, ezért érdemes tisztázni egy ideológiáktól független igazságot. Minden nemzet alapvető joga eldönteni, hogy milyen társadalomban kíván élni, kiket fogad be, valamint a saját országában a maga érdekeinek érvényt szerezni akkor is, ha ezzel másoknak vélt vagy valós érdeksérelmet okoz. Azért fontos mindezt kinyilvánítani, mert bizonyos nemzetközi szervezetek, NGO-k azt gondolják, hogy a világról alkotott elképzeléseik vagy inkább az őket finanszírozó gazdáik érdekei felülírhatják a nemzeti jogszabályokat, akár egy ország alaptörvényét is. Csak hogy ne tűnjön levegőbe beszélésnek, nem sokkal az Európai Bizottság bejelentése után az Amnesty International és a Magyar Helsinki Bizottság üdvözölte a lépést, és ismét felháborodott a „menekülteket segítő civilek vegzálásán”, valamint elfogadhatatlannak nevezte a Stop, Soros! törvénycsomagot. Az amerikai spekuláns nyílt társadalom eszméjét osztó Amnesty és a Soros által komoly összegekkel támogatott Helsinki újra előjött azzal a hazugsággal, hogy a déli határnál lévő tranzitzónában éheztetik a migránsokat.

A harc tehát több fronton zajlik, a cél az, hogy a magyar kormány meghátráljon, visszavonja a bevándorlást szigorító intézkedéseket, számolja fel a határvédelemben kulcsfontosságú tranzitzónát. A következő lépés az lenne, hogy nyissunk utat a betelepítésnek, fogadjuk el a kötelező kvótákat, végső soron váljunk kevert népességű országgá, mert szerintük ez a jövő.

Mi viszont másfajta jövőt látunk magunk előtt, sokkal szebb terveink vannak, mint Soros úrnak. Most éppen a kormány arra tesz kísérletet, hogy egyre több magyar gyerek születésével segítsen a demográfiai problémákon, miközben fejleszti a hazai vállalkozásokat, továbbá erősíti a szuverenitásunkat minden területen. Európai magyarként akarunk élni, a saját kultúránk és hagyományaink szerint. Nekünk ez a legfőbb törvény.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.