Nem tudom, tanítják-e még az iskolákban, vagy ez az információ is a diákok túlterheltségéről szóló balliberális agymosás áldozata lett, de jegyezzük meg rögtön az elején, hogy az embernek gumós zápfoga van. Azért fontos ez az ismeret, mert ebből vonható le minden kétséget kizáróan, hogy mindenevők vagyunk. Ilyennek lettünk teremtve, ezért adta nekünk Istenünk táplálékul a földön, vízben, levegőben élő állatokat, valamint a növényeket. (Ateisták kedvéért: a legújabb kutatások szerint bizonyos majomfajok azért tudtak kiemelkedni banánfaló társaik közül, mert áttértek a vegyes kosztra.)
Mindjárt második alapvetésként szögezzük le azt is, hogy tőlem mindenki azt eszik, amit akar. Én eleve azt tanultam gyerekkoromban, hogy nem kell mindennap húst enni. Pénteken pedig eleve nem is szabad. Legfeljebb halat. Következésképpen ismerem a hamis gulyás receptjét, egy jó zöldborsóleves több napon át is kielégíti ínyencségemet. Megeszem tehát a „gyöpöt” is, ahogy mifelénk mondják. Vagyis nincs problémám azokkal, akik visszafogják a húsfogyasztásukat, esetleg teljesen áttérnek a növényekre.
De most, hogy a posztkommunista baloldal rejtőszínt váltva áttért a zöldre, és mellettük kialakult egy álliberális verőemberekből álló rendkívül agresszív átnevelőbrigád idehaza is, a józan eszüket őrzőknek ki kell mondani egyszer és mindenkorra: el a kezekkel a csülökpörkölttől!
Mielőtt bárki azt gondolná, hogy a nagy melegben elment az eszem, tessék csak belegondolni, volt-e az elmúlt hónapokban olyan nap, amikor valaki ne próbált volna bűntudatot kelteni bennünk, amiért globális a fölmelegedés és milliók éheznek a földön. Ez most a „görögdinnye-politika” – kívül zöld, belül vörös – két varázseleme. Az egyedül üdvös haladó ideológia lényege úgy foglalható össze: „Nem elég, hogy a húszabáló keresztény fehér ember felelős a világban tapasztalható egyenlőtlenségekért, de még üvegházhatású gázokkal is teleeregeti a légkört undorító passzióinak kielégítése közben. Sújtsa őt a nyitott társadalom kevert népességének vegán megvetése és állatvédő haragja!”