Június végét írjuk, amikor az elmúlt hónapok megfeszített küzdelmei után kijelenthető, hogy az ország megnyerte az első csatát a koronavírus-járvánnyal szemben. Azért szűnt meg a veszélyhelyzet, mert sikeres volt a védekezés. Nem léptünk be a tömeges megbetegedések szakaszába, elkerültük a többezres haláleseteket. Az eredmény nem csak az egészségügy frontján mutatkozik meg. A gazdasági válság óta a múlt hét volt az első, amikor csökkent a regisztrált álláskeresők száma. Igaz, mindössze 255 főről beszélünk, ennyivel jelentkeztek kevesebben munkáért. Törékeny eredmény, de eredmény, ami mellett érdemes megállni.
Nem is olyan régen egymás után jelentek meg a hírek arról, hogy sorra jelentik be kényszerű leállásaikat a gyárak. Iparágak húzták le a rolót, megálltak a gépsorok, bezártak a szállodák. A politikában is magasra csaptak a hullámok, a miniszterelnököt naponta sorozta meg a baloldal ilyen és hasonló mondatokkal: Orbán Viktor szociális válságot idéz elő a tehetetlenségével; félrekezeli a kormány a válságot; csak az oligarchákat segítik meg; a bejelentett gazdasági mentőcsomag használhatatlan; csak az álproblémákkal tud megküzdeni a kabinet; az intézkedések nem megvédik, hanem megszüntetik a munkahelyeket… Hosszan lehetne folytatni, hogy mi mindent hordtak össze a baloldali politikusok az Országgyűlésben és azon kívül. Egyszerre túlzottan is lelkesek lettek, mert a válságban meglátták a lehetőséget: tíz évig hiába mondták, hogy romba dönti az országot az Orbán-kormány gazdaságpolitikája, most azonban hátha eljött az idő! Nem jött el.
Már arról is lehet beszélni, hogy új munkahelyek jöttek létre a turizmus, a vendéglátás, a kiskereskedelem és a feldolgozóipar területén. A kiskereskedelemben ráadásul a tavalyihoz hasonló forgalmat mutatnak a június első tíz napját rögzítő adatok. Senki ne bontson emiatt pezsgőt, jönnek még elkeserítő számok, ilyen lesz a második negyedévi GDP alakulását mutató adatsor is. A kilábalás azonban elkezdődött, nem alaptalan az óvatos optimizmus. Ahogy nem alaptalanul mondta azt kedden Matolcsy György sem, hogy túl vagyunk a nehezén, Magyarország megnyerte a járványkezelés első szakaszát. Sokak meglepetésére az alapkamatot is csökkentette a Magyar Nemzeti Bank. Ez szimbolikus lépésnek tekinthető, azt jelzi, hogy az árstabilitás mellett a gazdasági növekedés támogatása is hangsúlyos. Van mozgástere a jegybanknak ahhoz, hogy reagáljon a folyamatokra.